Széles Diána a Péchy diákjaival

Széles Diána valamiben még reménykedik – diákok között “jófejkedett”

Helyi hírek

A Péchy Mihály Építőipari Technikum diákéletének egyik meghatározó alakja, Majoros Balázs álmodta meg a Péchy Családi és Diákönkormányzati Napot – erről számolt be közösségi oldalán Széles Diána debreceni “gondoskodási” alpolgármester, bukott országgyűlési képviselőjelölt.

Mint írta, a diák azzal a kéréssel kereste meg, hogy a rendezvény az iskola falain kívül, az Oláh Gábor utcai Sportkomplexumban kapjon helyet. A kezdeményezés támogatásra talált, így a program végül a Debreceni Sportcentrum területén valósulhatott meg.

Széles Diána bejegyzésében hangsúlyozta: örömmel fogadják az olyan megkereséseket, amelyek mögött aktív, közösségükért tenni akaró fiatalok állnak.

“Nagyra tartjuk azokat a fiatalokat, akik sokat tesznek a közösségükért. Ők azok, akik majd formálhatják a jövő Debrecenét” – fogalmazott.

Az alpolgármester köszönetet mondott a Péchy iskola pedagógusainak is, amiért támogatják a fiatal tehetségek kezdeményezéseit és partnerek a közösségépítő ötletek megvalósításában

Fotó: Facebook/Széles Diána