Emmi: újabb intézkedések a járvány lassítása, a szociális ellátottak és a gyermekes családok védelme érdekében

Ország
Koronavírus

A koronavírus-járvány lassítása, a magyar emberek egészsége, a szociális ellátásban résztvevők és a családok védelme érdekében több, újabb a veszélyhelyzethez kapcsolódó rendkívüli intézkedést rendelt el a kormány az Országgyűléstől kapott felhatalmazás alapján.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) hétfői közleményében azt írták, a családok szociális biztonságát segítik azzal is, hogy a szociális, gyermekvédelmi és egyéb ellátások folyósításában most nem szükséges a személyes ügyintézés, akkor sem, ha esedékes lenne a további folyósításához szükséges felülvizsgálat.

Közölték, a már megállapított havi pénzbeli szociális ellátások többségénél a jogszabályban előírt időszakos felülvizsgálatokat elhalasztják, az elmaradtakat a veszélyhelyzet lejártát követő második hónapig kell pótolni.
A veszélyhelyzet alatt lejáró rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultság és hozzá kapcsolódva a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet megállapításának hatálya ugyancsak meghosszabbodik.

A megváltozott munkaképességűek megszűnő rehabilitációs ellátásait is automatikusan meghosszabbítják, akárcsak a lejáró közgyógyellátások jogosultsági időtartamát, a veszélyhelyzet lejáratát követő 90 napig.

Az Emmi ismertetése szerint felfüggeszthető a nyugdíj- vagy más társadalombiztosítási, illetve családtámogatási eljárás is, ha a jogosult nincs abban a helyzetben, hogy kötelezettségeinek eleget tegyen.

A veszélyhelyzet miatt a munkavégzés alól felmentett bölcsődei dolgozók, valamint közművelődési intézmények alkalmazottai átmenetileg átkerülhetnek munkavégzésre valamely szociális szolgáltatóhoz, szociális intézményhez, gyermekek átmeneti gondozását nyújtó intézményhez vagy gyermekvédelmi intézményhez.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.