Egyedül sétáló férfira támadt rá

Ország

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája a zsarolás bűntette miatt indult eljárásban 2020. március 17-ig elrendelte G.R. és Sz.P. gyanúsítottak letartóztatását.A megalapozott gyanú szerint a két férfi 2020. február 13-án éjfél körül egy nyíregyházi utcán meglátta az egyedül sétáló sértettet. A kihalt utcán követni kezdték őt, majd amikor utolérték elé álltak, két karját lefogták és átkutatták a zsebeit. A férfinél kb. 150.000 forint készpénz volt, amit a gyanúsítottak elvettek tőle, és megfenyegették, hogy ne szóljon senkinek a történtekről.

Tekintettel a fenti bűncselekmény kiemelt tárgyi súlyára, a büntetett előéletű gyanúsítottak vonatkozásában a bíróság szerint megalapozottan lehet tartani attól, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a gyanúsítottak újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követnének el, vagy az eljárásban elérhetetlenné válnának, megszöknének vagy elrejtőznének a hatóság elől.

A végzés végleges.

birosag.hu