Januártól már napidíj, szolgálati autó és titkár is jár Áder János feleségének és gyerekénenk is

Ország

Nem csak az Áder János köztársasági elnök és több állami intézmény vezetőjének illetményét emelnék meg januártól, hanem az államfő házastársának és gyerekének is pluszjuttatásokat állapítanak meg egy törvényjavaslat szerint – szúrta ki a Blikk.

A Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter által benyújtott javaslat szerint az elnök felesége, ha kéri, jogosult lesz saját, kétfős titkárság alkalmazására és hivatali gépkocsi használatára akár saját célból is. Külföldi utazásai esetén napidíjra, költségtérítésre és kíséretre tarthat igényt, ha hivatalos programon vesz részt. A cikk szerint emellett első osztályon utazhat repülőn és vasúton is. A tervezet szerint külföldi programjaik esetén ugyanazok a jogosultságok járnak a gyerekeiknek is, mint az államfőnek, vagyis napidíjat és költségtérítést is kaphatnak.

Az özvegyi ellátásra is kitér a törvényjavaslat, az államfő özvegye az elnöki illetmény 60 százalékára jogosult, ha nincs saját nyugdíja. Ez januártól havi 2 millió forintot jelenthet.

A volt köztársasági elnökökre is kitér a törvényjavaslat, Schmitt Pál és Sólyom László bővítheti a stábját, az eddigi kétfős titkárság helyett már három főt alkalmazhatnak. Külföldi útjaik során kérhetnek költségtérítést, valamint első osztályt is igénybe vehetnek a repülőn.