A Fideszből kiábrándult értelmiségi réteget szólítaná meg egy új párttal Pálinkás József

Ország

Nem ért egyet az “arrogáns, az ország érdekeit nem szolgáló politikával” az Orbán-kormány egykori minisztere. Új párt alapítását fontolgatja Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, aki 2001 és 2002 között az Orbán-kormány oktatási minisztere volt.

Pálinkás a Válasz Online-nak adott interjújában leszögezte, nem azért lett  kormánybíráló „felelős értelmiségi”, mert az Innovációs Hivatal éléről leváltották. Korábban is sok vitája volt a kormánnyal, leginkább talán az akasztotta ki, amit az elmúlt másfél évben az Akadémiával és a szellemi élet más területeivel tettek.

Úgy véli, Karácsony Gergely győzelméhez kellett a Borkai-ügy és főleg az, hogy

az embereknek elegük lett a Fidesz arroganciájából.

Elmondása szerint az arrogáns, az ország érdekeit szerint nem szolgáló politikával nem ért egyet, és szívesen szerepet vállalna egy polgári, szabadelvű-konzervatív politikai formációban. Pálinkás József úgy látja, egy ilyen pártra szükség lenne az ország szellemi, erkölcsi és külpolitikai konszolidációjához.

Hiába ad oda tízszer annyi pénzt a hozzá közelállóknak a politika, még ha nem zsebre teszik, akkor sem fog hasznosulni az összeg, hiszen nem értenek hozzá. Igenis van olyan, hogy szakértelem, s létezik tisztességes verseny is, amelyben a legjobbat, a legjobban megtérülőt ki lehet választani

– állítja Pálinkás, hozzátéve, Fidesz politikájából a költségvetési fegyelmet, a családpolitikai alapvetéseket, a fiatalok lakáshoz juttatását megtartaná, de az  értelmetlen sportberuházásokat leállítaná.

Mint fogalmaz,

egy ember nem kényszerítheti rá a hobbiját, mániáját egy országra.