Gyurcsány létrehozná a “hazafias ellenzéket”

Ország

Hazafias ellenzék létrehozására szólította fel az Orbán Viktor miniszterelnökkel szemben álló politikai erőket és civileket a Demokratikus Koalíció elnöke szerdán, pártja fővárosi ünnepi megemlékezésén.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy ez a hazafias ellenzék természeténél fogva éppen olyan színes lesz, mint 1956.
Lesznek benne baloldaliak, centristák, liberálisok, zöldek és jobboldaliak is – közölte a Nagy Imre néhai miniszterelnök szobránál tartott rendezvényen.

A hazafias ellenzéket négy dolog fogja össze, ezek közül az első, hogy Magyarország jövője az európai népek táborában van – jelentette ki. Hozzátette: azokkal lehet és kell együttműködni, akik erősebb Európát akarnak, akik úgy gondolják, hogy Európa jövőjét az egyesült nemzetek európai szövetsége jelenti.

Második pontként hangsúlyozta: azt kívánják, hogy Magyarország újra jogállam legyen, ahol nem az állam ellenőrzi a népet, hanem a nép az államot. Úgy fogalmazott: ehhez a jelenlegi kormányt “a politika poklára kell küldeni”.
Aki lop, aki hozzányúl a közpénzhez, az nem politikus, hanem bűnöző, ma a kormányon bűnözők vannak – jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

Azokkal kell együttműködni, akik úgy gondolják, hogy az országnak tisztességes, a választókat szolgáló politikusokra van szüksége – tette hozzá.

A hazafias ellenzéknek olyan országot kell építenie, ahol tiszteletben tartják mások önállóságát és szabadságát, hogy ennek a szabadságnak a bázisán teremtsenek közös, erős nemzetet – mondta negyedik pontként a DK elnöke.
Beszédében úgy fogalmazott: helye van a pátosznak, a szónak és cselekvésnek, de a pátosz ezekben a napokban hazug lenne, a szó kevés, a cselekvés meg kötelező.

Meg kell próbálni közösen elfogadni 1956 különböző hagyományait – mondta Gyurcsány Ferenc.

Október 23-nak sok arca van, 1956-ban egyaránt ott van Nagy Imre és társai reformkommunista küzdelme, Pongrátz Gergely, a Corvin köz és a pesti srácok harca, ahogy a munkástanácsok mozgalma is. Ezek együtt jellemzik 1956-ot, és a DK azon dolgozik, hogy ezek a különböző irányzatok ne megosszák, hanem egyesítsék a nemzetet – jelentette ki.

A kormány külpolitikáját bírálva arról beszélt, hogy aki egyetért Recep Tayyip Erdogan török elnökkel és a kurd népirtással, valójában egyetért az orosz megszállással és a magyar szabadság eltiprásával.

Aki ezzel egyetért, ne ünnepelje október 23-át – közölte a pártelnök.