Az agrártechnológiai tudástranszferről tárgyalt brazil partnerével az agrárminiszter

Ország

Az agrártechnológiai tudástranszfer átadási lehetőségeiről tárgyalt brazil partnerével csütörtökön Nagy István agrárminiszter – közölte az agrártárca az MTI-vel.

Fernando Silveira Camargo, a brazil Mezőgazdasági, Halászati és Élelmiszer-ellátási Minisztérium innovációért, vidékfejlesztésért és öntözésért felelős államtitkára hivatalos látogatásra érkezett Magyarországra.

Az államtitkárt az agrártárca vezetője is fogadta, aki köszönetét fejezte ki azért, hogy a brazil hatóságok egyszerűsítették az exportbizonyítványok engedélyeztetésének folyamatát, így a magyar áruk könnyebben megjelenhetnek a brazil piacon.

Nagy István elmondta, hogy Magyarország együttműködő partnerként felajánlja tudományos bázisát, a minőségi mezőgazdasági termékek előállítása terén rendelkezésre álló értékes ismereteit.

A megbeszélésen szóba került az is, hogy a brazil mezőgazdasági kutatóintézet kész magyar kutatókat fogadni rövid időszakokra az intézmény országos hálózatában, és nyitott arra, hogy közös projekteket indítson a magyar társszervekkel. A lehetséges együttműködés területei az édesvízi haltenyésztés, az erdészet, a paprikatermesztés, a szakemberképzés, a bor és mangalica promóció, de az öntözés is kiemelt szerepet kap.

A felek arról is tárgyaltak, hogy a vetőmagtermesztés, mintakertek terén brazil-magyar együttműködéssel helybe tudják vinni a segítséget Afrikába, elősegítve ezzel a nehéz élelmezésügyi helyzetben lévő országok mezőgazdasági termelésének hatékonyságát, az élelmiszerhiány csökkentését, valamint a népesség helyben tartását – ismerteti közleményében a tárca.