A fideszes képviselők nemmel szavaztak a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetésére

Ország

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről döntött az Országgyűlés keddi ülésén.

A képviselők 135 igen, 44 nem és 6 tartózkodó szavazattal fogadták el Melléthei-Barna Márton, a Tisza frakcióvezető-helyettese által benyújtott, a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló jogszabályt, amely a kihirdetését követő tizenötödik napon lép hatályba.

Az igen szavazatok kizárólag a Tisza-frakcióból érkeztek, az összes jelenlévő fideszes nemmel voksolt, a hat tartózkodás pedig a Mi Hazánktól jött.

Ami Hajdú-Bihar megyét illeti, a “hivatal” megszüntetését megszavazta az összes helyi tiszás képviselő: Göröghné Bocskai Éva, Csák László, Kaprinyák Tibor, Kovács Petra Judit, Tárkányi Zsolt, Tompa Enikő és Ruszin-Szendi Romulusz. A fideszes Papp Zsolt és Vitányi István nem vett részt a szavazáson.

A törvényben rögzítették, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal “tényleges közfeladatot nem lát el” és “létrehozása pusztán politikai szándékot és érdeket szolgált”, valódi célja az volt, hogy “politikai célból nyomást gyakoroljon az állampolgárokra, illetve egyes szervezetekre, sajtótermékekre”.

A hivatal – amely több mint 2 éve, 2024. február 1-jétől működik Magyarországon – az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztériumba történő beolvadással szűnik meg, de feladatait a minisztériumnak nem kell közfeladatként ellátnia.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökének és elnökhelyetteseinek megbízatása a jogszabály hatálybalépésével megszűnik, végkielégítésre nem jogosultak, és a hatálybalépést követő tizenöt napon belül záró vagyonnyilatkozatot kell tenniük.

Megszűnik a hivatal foglalkoztatottjainak jogviszonya is, őket a különleges jogállású szervekről és az általuk foglalkoztatottak jogállásáról szóló törvényben megállapított összeg és végkielégítés illeti meg. A jogviszonyok megszűnésével összefüggő munkáltatói intézkedéseket az igazságügyi minisztérium hozza meg.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését az alaptörvény tizenhatodik módosítása alapozta meg, amelyet június 15-én fogadott el az Országgyűlés. Ezzel a módosítással törölték az alaptörvényből a hivatal létrehozását megalapozó rendelkezést, amely úgy szólt: “az alkotmányos önazonosság védelme érdekében sarkalatos törvénnyel létrehozott, független szerv működik.”