A Fideszt is soraiban tudó Európai Néppárt elnöke is elítélte a magyar kormány újabb tájékoztató kampányát

Ország

Határozottan elítélte a magyar kormány újabb tájékoztató kampányát kedden Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke.

A Fideszt is soraiban tudó konzervatív pártcsalád elnöke elítélte az Európai Bizottságot vezető Jean-Claude Juncker “rágalmazását”, a hétfőn bejelentett kampány állításait pedig “hamisnak, félrevezetőnek és nem tényeken alapulónak” nevezte.

“Erősen kifogásolom Magyarország támadásait és alaptalan összeesküvés-elméleteit Juncker elnök ellen, aki igaz kereszténydemokrata és valódi európai vezető. Egy vezető, aki küzdött az európai egységért, szolidaritásért és virágzásért, amely az egész EU-nak, benne Magyarországnak is nagy hasznára vált” – írta Daul a Twitteren.
“Szeretném emlékeztetni Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy a brüsszeli döntéseket, a bevándorlásról szólóakat is, közösen hozza az uniós tagországokat tömörítő tanács és az Európai Parlament, s mindkettőben ott vannak Magyarország képviselői is” – emelte ki.

“Ahelyett, hogy Brüsszelt valamiféle ellenségnek állítja be, Magyarországnak rá kellene jönnie, hogy ő is a részese” – tette hozzá.

Az Európai Bizottság álhírnek, dezinformációnak minősítette az új kormányzati tájékoztató kampány anyagait, amelyeken Soros György magyar-amerikai üzletember és Jean-Claude Juncker fényképe látható a következő szöveggel: “Önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel. Be akarják vezetni a kötelező betelepítési kvótát. Gyengíteni akarják a tagállamok határvédelmi jogait. Migránsvízummal könnyítenék a bevándorlást.”