Hadházy Ákos szerint Magyar Péter szerdai helikopteres útja is elsősorban propaganda célokat szolgált. A korábbi ellenzéki politikus szerint a kormányfő paksi látogatása több szempontból is emlékeztet Orbán Viktor korábbi, hasonló akcióira.
Hadházy egy „Keresd a különbséget a két képen” felütésű, hosszabb Facebook-bejegyzésben reagált arra, hogy Magyar Péter – aki korábban azt mondta, „soha nem ültem helikopteren” – szerdán honvédségi helikopterrel utazott Paksra, hogy személyesen tájékozódjon a vízhiányos helyzetről.
Hadházy szerint Orbán Viktor és Magyar Péter helikopterezése között természetesen vannak különbségek, „de sajnos hasonlóság is”.
A politikus szerint az út jelentős összegbe kerülhetett:
„Az út – ha csak egy helikopterrel mentek – min. 1,5-2 millióba került. Ha a Miniszterelnök Úr legközelebb szól és a légtérzárról intézkedik, én Őcsényből egy bérelt kis Cessnával elviszem ingyen is, de ha mindenképp szeretné fizetni a bérleti díjat, akkor is megleszünk ennek töredékéből”
Hadházy azt is megkérdőjelezte, hogy a helyszíni szemle milyen konkrét szakmai döntést befolyásolhat.
„Ha a Miniszterelnök Úr elhiszi, amit a szakemberek javasolnak, akkor felesleges volt az út. Ha nem, akkor pláne. Ha nem függ tőle döntés, akkor ez a több milliós kiadás csak propaganda célokat szolgál, ugyanúgy, mint amikor Orbán szemlélte meg az árvizet, vagy a határkerítést.”
Hadházy szerint ugyan sokan lesznek, akik nem értenek egyet a kritikájával, de ettől még szerinte indokoltak a felvetései.
Bejegyzése végén arra számított, hogy érkeznek majd a „megsértődött a lódoktor” típusú kommentek, ugyanakkor azt írta, nincs benne sértettség, „szomorúság és aggódás, az van”.
Magyar Péter reagált
Magyar Péter később kommentben válaszolt Hadházynak. Azt írta, a helikoptereknek és pilótáiknak egyébként is repülniük kellene, ezért szerinte az út nem jelentett pluszkiadást.
A kormányfő Hadházy azon felvetésére is reagált, hogy szükség van-e személyesen a helyszínre utaznia. Szerinte Hadházy valószínűleg egy asztal mellett hozna döntéseket miniszterelnökként az ország sorsát jelentősen befolyásoló kérdésekben, míg ő más megközelítést alkalmaz.
„én viszont jobbnak látom, ha a szakemberek megmutatják minden oldalról az összes lehetséges opciót” – írta Magyar.
A kormányfő végül úgy fogalmazott: „A választók döntöttek, így a felelősséget én viselem.”