Elhunyt Németh Judit fizikus, az MTA rendes tagja

Ország

Elhunyt Németh Judit akadémikus, a hazai nehézion-fizikai kutatások egyik iskolateremtő alakja – közölte a Magyar Tudományos Akadémia kommunikációs főosztálya pénteken az MTI-vel.

Az MTA rendes tagja 86 éves korában, kedden halt meg.
Németh Judit 1932. október 15-én született Budapesten, édesapja Németh László író volt. Diplomáját az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerezte 1955-ben. 1965-ben lett kandidátus, 1972-ben elnyerte a fizikai tudományok doktora fokozatot.

Az MTA levelező tagjává 1998-ban, rendes tagjává 2004-ben választották. Mintegy harminc évig volt egyetemi tanár az ELTE TTK Elméleti Fizikai Tanszékén, több évet töltött rangos franciaországi, németországi és amerikai egyetemeken.

Tudományos érdeklődése középpontjában a magfizika és a csillagok belső folyamatait leíró magfizikai jelenségek álltak. A magyar nagyenergiás magfizikai (nehézion-fizikai) kutatások egyik megalapítója, a kvarkanyagról rendezett 2005-ös budapesti világkonferencia egyik fő szervezője volt. Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat munkájában alelnökként, majd elnökként vett részt.

Munkásságát 1987-ben Akadémiai Díjjal ismerték el.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.