Hivatalossá vált a Tiszántúli Református Egyházkerület tisztújításán induló jelöltek névsora. A püspöki tisztségért Beszterczey András, dr. Fekete Károly és dr. Gaál Sándor száll versenybe, az egyházkerületi főgondnoki posztra pedig dr. Gaál Botondné dr. Czeglédy Mária, Kerti Péter és dr. Kovács Barnabás kapott jelölést.
Az egyházkerület Választási Bizottsága október 12-i tájékoztatása szerint a jelöltek névsorát az egyházmegyei közgyűlések jegyzőkönyvei alapján állították össze. A jelölteket hivatalosan értesítették, az elfogadó nyilatkozatok és a bemutatkozások pedig a törvényes határidőn belül beérkeztek.
Beszterczey András 2021 óta a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség lelkipásztora, korábban református szociális intézményeket és a Magyarországi Református Egyház Diakóniai Irodáját is vezette. Dr. Fekete Károly és dr. Gaál Sándor szintén a püspöki tisztség jelöltjei.
Az egyházkerületi főgondnoki tisztségre jelölt dr. Kovács Barnabás a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának tanára, míg dr. Gaál Botondné dr. Czeglédy Mária és Kerti Péter szintén a posztért indul.
A püspökjelöltek
- Beszterczey András 2021 óta a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség lelkipásztora. Korábban református szociális intézményeket vezetett, 2014-től a Magyarországi Református Egyház Diakóniai Irodáját is irányította.Vállalt célok: a lelkészek támogatását, a kisgyülekezetek megerősítését és az egyházi bizalom helyreállítását helyezi előtérbe. Kiszámíthatóbb lelkészi javadalmazást, mentorálást és a nők vezetői szerepvállalásának támogatását szorgalmazza. A püspököt nem főnöknek, hanem pásztornak tekinti, és fontosnak tartja, hogy az egyház megőrizze politikai függetlenségét.
-
Dr. Fekete Károly: A Debrecen-Nagytemplomi Egyházközség püspök-lelkipásztora, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem (DRHE) volt rektora, professzor. Korábban az MTA DAB tudományos főtitkáraként is dolgozott, jelenleg is aktív egyházi vezetői és tudományos közéleti feladatokat lát el.
Vállalt célok: a missziói kezdeményezések folytatása, a református identitás erősítése, a cigánymisszió felkarolása, az épített örökség bemutatása, továbbá az autonómia védelme és egy emberközeli, testvéri légkörű, nem autokrata egyházvezetés megvalósítása a szekularizáció kihívásaira válaszul.
- Dr. Gaál Sándor: A Nyíregyháza-Városi Református Egyházközség vezető lelkésze, a DRHE oktatója és professzora, valamint a Nyírségi Református Egyházmegye volt esperese. Több évtizedes oktatói, tudományos és egyházvezetői (zsinati) tapasztalattal rendelkezik.Vállalt célok: a korábbi nemzedékek hűséges szolgálatának folytatása, a megváltást jelentő evangélium tiszta és érthető közvetítése, valamint egy áttekinthető, gyülekezet- és missziócentrikus, megújulást szolgáló gazdálkodás és felelős vezetés kialakítása.
Az egyházkerületi főgondnokjelöltek
-
Dr. Gaál Botondné Dr. Czeglédy Mária: Fogszakorvos, gyermekfogszakorvos, aki 43 évet dolgozott a pályán (ebből 21 évig debreceni intézetvezető főorvosként), emellett a Vöröskereszt volt elnöke. Aktív egyházi tisztségeket visel: a Debrecen-Nagytemplomi gyülekezet presbitere, valamint 31 éven át a Tiszántúli Nőszövetség elnöke volt.
Vállalt célok: Krisztus indulatával a leki élet támogatása, a családok és a fiatalság megszólítása, valamint egy békés, imádságos, modern református ébredés és nyitott, szeretatközösség megvalósítása.
-
Kerti Péter: Nyugdíjas üzemmérnök, aki 47 éven keresztül dolgozott a KITE-nél gépészeti, gazdasági és vezetői területen, tárgyalási szintű angol nyelvtudással. A Debrecen-Nagyerdei gyülekezetben presbiteri, volt főgondnoki és műszaki bizottsági tisztségeket tölt be.
Vállalt célok: válaszadás a modern világ kihívásaira (demográfiai, technológiai, szekularizációs változások) belső erőforrásaink feltárásával, a hívő közösségek kapcsolatainak erősítésével, valamint a vallásos nevelés nélküliek lelki felkészítésével és az igazi örömhír átadásával.
-
Dr. Kovács Barnabás: Okleveles gépészmérnök, jogász és diplomata, valamint a Budapesti Műszaki Képzési Központ alapító vezetője. Több évtizedes vezetői és közigazgatási tapasztalattal rendelkezik. Jelenleg a Kölcsey-gimnáziumban tanít, emellett presbiteri, kántori és egyházi gazdasági bizottsági szolgálatot lát el.
Vállalt célok: a sport, a ifjúság- és a cigánymisszió erősítése, az egyházi gazdasági önállóság növelése, valamint a határozott nemzetközi és sportdiplomáciai kapcsolatépítés a gyülekezetért és a kerületért.