Sikerült kettévágott Trabantot szereznie a Modemnek, megnyílt a Lépéshatár kiállítás

Kultúra

Lépéshatár címmel kiállítással és kerekasztal-beszélgetéssel emlékeztek meg pénteken Debrecenben a harminc évvel ezelőtt Sopron térségében rendezett páneurópai piknikről, az azt követő határnyitásról és a berlini fal lebontásáról.

Komolay Szabolcs, a debreceni önkormányzat tanácsnoka rövid történeti áttekintést adott a berlini fal felépítéséhez vezető hidegháborús helyzetről, a kettéosztottság okozta traumákról, majd a fal lebontásához vezető útról.

“Magyarország verte ki az első követ a falból” – idézte Helmut Kohl akkori NSZK-kancellár szavait, majd felidézte a debreceni és soproni ellenzékiek szervezte 1989. augusztus 19-ei páneurópai pikniket, amikor több száz NDK-állampolgár törte át a “vasfüggöny” kapuját és jutott át Ausztriába, onnan pedig a Német Szövetségi Köztársaságba.

Trabantot keres a debreceni Modem, hogy kettévághassa

A pikniket követően szeptember 10-én éjfélkor Magyarország megnyitotta a határt a keletnémetek előtt, két hónappal később pedig “leomlott a fal”, megnyílt a lehetőség Németország, majd Európa újraegyesítése előtt – emlékeztetett Komolay Szabolcs.

Tátrai-Magó Judit, a budapesti német nagykövetség munkatárasa elmondta: a Lépéshatár című kiállítás három részből áll. Az elsőt Németországban készítették az eseményekről és már számos németországi nagyvárosban bemutatták. A tablók a látszólagos stabilitástól az új egységig fotók, dokumentumok felhasználásával dolgozzák fel az eseményeket.

A kiállítás második részét a budapesti nagykövetség közreműködésével állították össze a páneurópai piknikről, a harmadik részt pedig, amely most először látható, a debreceni Páneurópai Piknik Alapítvány gondozta, és szintén a páneurópai pikniket idézi meg – tette hozzá.

Látogatók a Lépéshatár címû tárlat megnyitóján a debreceni Modem Modern és Kortárs Mûvészeti Központban 2019. november 8-án. A Páneurópai Piknik megrendezése, valamint a berlini fal ledöntésének 30. évfordulója alkalmából nyílt projektkiállítás a magyar kerítésbontástól a határnyitásig, illetve a békés forradalomtól a német egységig tartó idõszakot mutatja be.
MTI/Czeglédi Zsolt

A kiállításhoz kapcsolódó kerekasztal-beszélgetésen felidézték, hogy az akkori Magyar Demokrata Fórum debreceni csoportja és a soproni ellenzék 1989. augusztus 19-én Sopron mellett “Bontsd és vidd” jelszóval szervezett pikniket, ahol a résztvevők vághattak egy darabot a “vasfüggönyből”, és azt haza is vihették.

Látogató a Lépéshatár címû tárlat megnyitóján a debreceni Modem Modern és Kortárs Mûvészeti Központban 2019. november 8-án. A Páneurópai Piknik megrendezése, valamint a berlini fal ledöntésének 30. évfordulója alkalmából nyílt projektkiállítás a magyar kerítésbontástól a határnyitásig, illetve a békés forradalomtól a német egységig tartó idõszakot mutatja be.
MTI/Czeglédi Zsolt

A pikniken 10-12 ezer ember vett részt. A szervezők szándékától eltérően egy mintegy 150 fős NDK-csoport áttörte a kerítés egyik kapuját és Ausztriába ment, őket több százan követték. Ez az esemény megnyitotta az utat a kelet-európai rezsimek összeomlása felé, és elősegítette a német egyesülést – hangzott el a beszélgetésen.

A Lépéshatár című kiállítás egy hónapig tekinthető meg Debrecenben, a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központban.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.