Ingyenes szabadtéri kiállítás nyílt Debrecenben a jócselekedetekről

Kultúra

Debrecenbe érkezett a Jószolgálat-díj országjáró tárlata, mely a 2017-ben díjazott hivatásos és önkéntes segítők példaértékű tevékenységeit mutatja be köztéri fotóinstallációk formájában. Márciusban ingyenesen látogatható a Kossuth téren. A sajtónyilvános kiállításmegnyitón dr. Szoboszlai Katalin, a Periféria Egyesület elnöke, a hajléktalanokért végett szociális munka intézményi díjazottjának vezetője méltatta az elismerést és a díj üzeneteit.

debreceni_Joszolgalat-dij_kiallitas_2

A Régi Városháza Dísztermében rendezett sajtótájékoztatón Tóth Simon Ferenc, a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány kuratóriumi tagja köszöntötte a megjelent vendégeket. Ismertette a Jószolgálat-díj alapítását és szemléletformáló szerepét. Elmondta, büszkeséggel tölti el az, hogy a Jószolgálat-díj társadalmi beágyazottsága egyre nagyobb, a díj második évadában már 667 jelölés érkezett a meghirdetett kategóriákban, ami 145 pályázattal jelent többet a tavalyi évhez képest. Nehéz lesz a szakmai zsűrinek kiválasztania azokat a személyeket, szervezeteket és közösségeket, akiket a 2018. júniusában megrendezésre kerülő díjátadón elismerhetnek. Az önkéntes kategóriákról májusban a díj közösségi oldalán a társadalom dönthet újra, hogy a felterjesztett jelöltek közül ki nyerje el az elismerést.

A vándorkiállítás ötödik állomása Debrecen, mely várost sokszor illetik „a gondoskodó város” jelzővel, hiszen a település vezetése az itt tevékenykedő civil szervezetekkel szoros együttműködésben sokat tesz a rászorulókért. A 2017-es év Jószolgálat-díjasait bemutató kiállítás célja, hogy az áldozatos és példaértékű segítők munkájára, az egymásért vállalt felelősség fontosságára felhívja a figyelmet. A múlt hetihez hasonló rendkívül hideg időjárásban különösen fontos figyelni az elesettekre, különösen a hajlék nélküli embertársainkra. A díjazott Periféria Egyesület az év 365 napján gondoskodik a nehéz sorsú emberekről, már az 1990-es évek óta példaértékűen viselik szívükön az elesettek pártfogását.

debreceni_Joszolgalat-dij_kiallitas_7

Kiss Ábel, a Debreceni Karitatív Testület elnöke elmondta, hogy az országban egyedülálló testület 2015 októbere óta 17 civil egyesülettel közreműködve koordináltan gyűjti az adományokat és juttatja el a rászorulóknak. Segélyprogramjaikkal, szociális és gyermekjóléti kezdeményezéseikkel, támogatásaikkal folyamatosan segítik a betegeket, időseket, mélyszegénységben élőket, hajléktalanokat, hátrányos helyzetűeket és a fogyatékkal élőket.

Dr. Szoboszlai Katalin, a Debreceni Egyetem oktatója már a ’90-es évek óta nap mint nap kint van az utcákon a nyíregyházi Periféria Egyesület vezetőjeként, hogy segítse a hajlék nélkül élő embereket. A Jószolgálat-díj egy visszaigazolást jelent a számára, hogy szociális munkájukkal hasznos tagjai a társadalomnak és egyben felelősséget is jelent, hogy valóban jó példát adjanak a felnövekő generációknak.

A Jószolgálat-díjat 2016-ban Twickel György, a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány kuratóriumi elnöke alapította abból a célból, hogy édesanyja, Zichy Mária Terézia grófnő életművének méltó emléket állítson, és a figyelem középpontjába helyezze a szociális életpályán dolgozó hivatásos egyének, szervezetek, valamint a mindennapi önkéntes jótevők és civil közösségek munkáját. Az alapítvány célja, hogy ezeket a példaértékű tevékenységeket ismerje el évről évre a díjjal és a hozzá kapcsolódó éves médiakampánnyal.

További részletek a Jószolgálat-díj weboldalán és Facebookon.

Fotók: Miskolczi János