A Mi Hazánk Mozgalom két aktuális társadalmi kérdésben is aláírásgyűjtést tart Debrecenben, a Zsibogó előtt. A kezdeményezés célja, hogy felhívják a figyelmet a digitális állampolgárság bevezetésének kötelezővé tételére és a devizahitelesek helyzetére.
A párt célja, hogy nyomást gyakoroljon a kormányra, ezért nem népszavazási kezdeményezésről van szó – az aláírásgyűjtések nem hivatalos íveken történnek, hanem politikai akcióként szolgálnak. Mint elhangzott, eddig több mint száz aláírás gyűlt össze Hajdúnánáson, és Debrecenben is szép számban csatlakoznak az emberek.
A digitális állampolgársággal kapcsolatban a párt álláspontja szerint nem a fejlődés ellen lépnek fel, hanem azt kívánják elérni, hogy az új rendszer választható legyen. Különösen az idősekre gondolva, szeretnék megőrizni a hagyományos, papíralapú ügyintézés lehetőségét.
A másik kérdés a devizahitelek ügyét érinti. A párt szerint a korábbi években ezrek kerültek kilátástalan helyzetbe a hitelek következtében, miközben a bankok extraprofitra tettek szert. A Mi Hazánk Mozgalom az érintett szerződések érvénytelenítését követeli, és ebben is várja a választópolgárok támogatását.
Nagy Attila, a Mi Hazánk Mozgalom budapesti elnöke elmondta: a cél nem egy adott aláírásszám elérése, hanem a társadalmi kapcsolatépítés és politikai nyomásgyakorlás. Meggyőződésük szerint ma Magyarországon érvényes népszavazás gyakorlatilag nem lehetséges a részvételi küszöb miatt.
A párt hangsúlyozza, hogy fontosnak tartják a közvetlen találkozásokat az emberekkel, noha digitálisan is van lehetőség az aláírásra. Tapasztalataik szerint mindkét téma – különösen a digitális állampolgárság kérdése – komoly érdeklődést vált ki a választópolgárokból.
A párt többek közt a sport területén is aktív. Továbbra is szorgalmazzák a „magyar kvóta” bevezetését, amely alapján legalább 50 százalékban magyar játékosokból kellene állnia a sportcsapatoknak, különösen a labdarúgásban. Nagy szerint a Fradi példája – amelynek elnöke Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója – jól mutatja, hogyan vált a csapat „magyartalanná” a külföldi sportolók túlsúlya miatt. A Mi Hazánk szerint a sporton keresztül akarják elfogadtatni a társadalommal a bevándorlás jelenségét.
Nagy Attila visszautasítja azokat a vádakat, amelyek szerint a Mi Hazánk a Fidesznek „szolgáltat témákat”. Elmondása szerint, bár vannak értékközösségek a két párt szavazótábora között, a Mi Hazánk következetesen bírálja a kormánypártot, de nem gyűlöletből, hanem nemzeti érdekek mentén. Emlékeztetett rá: korábban évekig gátolták a magyar kvóta bevezetését, most azonban az MLSZ elnöke és Orbán Viktor is kiállt a kezdeményezés mellett.
A párt elutasítja a homoszexuális felvonulásokat is, és már több alkalommal akadályozta meg, hogy az Andrássy úton tartsák meg azokat – a kormány ellenében. Nagy szerint a „Pride” szó sem illik a magyar nyelvi és kulturális közegbe.
A Mi Hazánk Mozgalom továbbra is kiáll a készpénzhasználat jogának megőrzése mellett. Ez az álláspont szerintük már eredményre vezetett, hiszen a Fidesz–KDNP parlamenti többsége alkotmányos alapjoggá emelte a készpénzhasználatot.
A végrehajtási rendszer átalakítását is szorgalmazzák: céljuk, hogy a végrehajtás nonprofittá váljon, vagyis a végrehajtók ne érdekeltek legyenek a minél nagyobb behajtásban, ugyanakkor a jogszerű végrehajtás továbbra is szükségesnek tartják.
A Magyar Nemzeti Bank körüli ügyekkel kapcsolatban Nagy Attila úgy fogalmazott: tisztán nem látni, mi történt pontosan. Véleménye szerint egy tisztességes vizsgálatot mindenképpen megérne az ügy.
Végül kitért az elkövetkező választási kampányra is. Mint fogalmazott, minden választás előtt elhangzik, hogy „sosem volt ilyen kemény kampány”, de most valóban felfokozott hangulatra számítanak. Ebben szerinte szerepe van Magyar Péter politikai színre lépésének is, akit a globalista, brüsszeli baloldali erők támogatnak. A Mi Hazánk szerint ezek az erők három fő célt követnek: a migráció elősegítése, Ukrajna feltétel nélküli támogatása és a homoszexuális propaganda kiterjesztése.
A párt továbbra is azon dolgozik, hogy ezekkel az ügyekkel szemben világos nemzeti alternatívát mutasson fel – zárta gondolatait Nagy Attila