A Debreceni Járási Ügyészség kisebb kárt okozó rongálás vétségével vádolja azt a két férfit, akik nem vették tudomásul, hogy a köztemető bezárt.
A két elkövető 2023. március 28-án kora este érkezett a hajdúhadházi köztemetőhöz, de annak kapuját zárva találták, mert a temető 18 órakor bezárt.
A két férfi azonban mindenáron be akart menni, ezért kézzel benyomták az elektromos kapu egyik szárnyát. A kapu automatikája és a tartó konzol egyike emiatt letört, a másik konzol pedig eldeformálódott.
Az elkövetők a megrongált kaput résnyire kinyitották és bementek a temetőbe, ahonnan nem sokkal később távoztak. Tettükkel több mint 95.000 forint kárt okoztak a temetőt üzemeltető önkormányzatnak, ami nem térült meg, ezért a hajdúhadházi rendőrök nyomozása során a sértett kérte kárának megfizetését.
A Debreceni Járási Ügyészség a két férfit kisebb kárt okozó rongálás vétségével vádolja. Vádiratában indítványozta, hogy a Debreceni Járásbíróság az ügyiratok alapján hozzon büntetővégzést, melyben a két férfival szemben közérdekű munka büntetést szabjon ki és kötelezze őket a sértett kárának megfizetésére.