A tetoválás nem munka, inkább hivatás – interjú Juhász Gábor debreceni tetováló művésszel

Helyi hírek

“Boldogulni Debrecenben” című rovatunkban olyan embereket szólaltatunk meg, akik közöttünk élnek, dolgoznak, sokunk személyesen is ismerheti őket, vagy legalábbis hallott már róluk. Őszintén mesélnek magukról, az életükről, arról, hogyan lehet megélni és érvényesülni  a cívisvárosban. Juhász Gábor tetováló a Fonix Tattoo Debrecen szalonban dolgozik. Mesélt nekünk arról, hogy létezik-e még sztereotípia a tetovált emberekkel kapcsolatban, hogy mire figyeljünk akkor, ha szeretnénk magunkra varratni valamit és, hogy meg lehet- e élni abból, ha valaki ezt a szakmát választja magának.

Miért kezdted el a tetoválást?

Először festőművész szerettem volna lenni, de a szakközépiskolában a rajztanárom mondta, hogy ő is az, és ebből nem lehet megélni. A művészet mindig vonzott, és mikor évekkel ezelőtt egy sörözőben találkoztam egy rock and roll bandával és a tetoválójukkal, az az egész estés beszélgetés vitt arra az útra, hogy ezzel kellene foglalkoznom. Nyolc éve csinálom, eleinte még az otthonomban, de már öt éve erősítem a Fonix Tattoo csapatát.

Jó döntést hoztál, meg lehet élni belőle?

Ha valakinek van tehetsége hozzá, és tud egy kicsivel egyedibbet alkotni, mint a nagy átlag, akkor meg lehet élni belőle. De tudnia kell hozni azt az elvárást az emberek felé, hogy mit is jelent a tetoválás valójában, hogy ez mennyire művészi dolog. Én imádom a munkámat, mert nekem ez a hobbim, és így már inkább a hivatásomnak tekintem. Bármelyik nap, amikor bejövök dolgozni, nekem sosincs olyan, hogy ne lenne kedvem itt lenni. És amikor van egy kialakult vendégkörünk, pár hónapos előjegyzésünk, ez teljesen elegendő arra, hogy egy középszintű életvitelt éljünk: tudjunk autót fenntartani, számlákat fizetni, edzésekre járni, eltartani egy családot.

Előfordulhat az is, hogy valakit nem vállalsz el?

Minden egyes bejegyzett időpont előtt van egy személyes találkozó, amikor átbeszéljük, hogy mit szeretne a vendég. Amikor működik kettőnk között a kommunikáció, az már egy jó dolog. De ha nem, mert nem érti meg a tetoválás alapvető szabályait, hol fog jól mutatni vagy éppenséggel nem jó a megadott minta, akkor hamvába holt a dolog, és nem tudom vállalni. Mert nem ronthatjuk el a saját renoménkat azzal, ha készítünk egy olyan tetoválást, ami minden szabályunkkal ellentétes. Hogy miért nem működik a dolog, amit kitalált, annak rengeteg oka lehet. Kikophat a festék, vagy az UV tartóssága nem bírja annyira a napsütést, vagy olyan területre szeretné, ahová nem is javasolnám, hogy felkerüljön.

Régebben érezhetően volt egy sztereotípia a tetovált emberekkel szemben. Változott ez a nézet mostanában?

Saját tapasztalatból tudom, hogy létezett ilyen megkülönböztetés, mert volt olyan cég ahol dolgozni akartam, de elmondták, hogy ugyan lehet tetoválásom, csak ne legyen látható helyen. De ez még évekkel ezelőtt volt így, mostanában nincs már ennyire nagy megkülönböztetés. A mi korszakunkra jellemző az, hogy mindenki keresi azt, hogyan tudna kiteljesedni. Van, aki az edzés felé fordul, vagy rosszabb esetben elkezd inni, egyéb kiegészítőket használni a jóllétéhez, míg más például tetoválásra költi a pénzét. Mert ennél maradandóbbat senki sem tud vásárolni magának. A nyugati országokhoz képest a tetoválás kultúrája Magyarországon, vagy ha még keletebbre megyünk, sokkal kifinomultabb és fejlettebb.

Egyrészt nálunk kedvezőbb áron van, mint nyugaton, másrészt pedig könnyebben elérhető ez az egész műfaj, és az emberek hamarabb eljutnak arra a szintre, ahol az egyedi elképzeléseiket meg tudják valósítani. Svájcban – ahová én is kijárok egy évben többször is dolgozni – és Németországban is túlárazott luxuscikk a tetoválás. A szalonokban még mindig le vannak ragadva annál, hogy tetoválásról hoznak képet, mert nincs egyedi elképzelésük. Ezzel szemben itthon már adott témakörrel jönnek, és már tudják azt is, hogy hová szeretnék a testükön.

Az utca nevelte fel a debreceniek kedvenc kebabosát – interjú Rostás Lászlóval, aki nehéz élete ellenére is mosolyt csal vendégei arcára

Milyen megelőző lépéseket javasolsz annak, aki úgy dönt, hogy magára varrat valamit?

Amikor valaki elképzel magán egy mintát, és azt hetekig-hónapokig érleli magában, már csak az elhatározottság lesz az, ami közbeszólhat. Viszont azt tapasztaljuk, hogy egy kis mintánál, feliratnál, pici szimbólumnál többet vacillálnak az emberek, hogy hová kerüljön. Míg például egy tradicionális japán sárkány kicsit újragondolva, az egész karra feltetováltatva valahogy könnyebb döntés szokott lenni. Az első tetováltatók között gyakoribb ez a bizonytalansági faktor. Ez rendben is van, mert ez egy teljesen idegen és új érzés az embereknek. Megvan az intimitása, és kell a bizalom is a tetováló felé, hiszen hozzá kell érnünk valakihez, még akkor is, ha ezt gumikesztyűben tesszük.X

Meg lehet határozni, hogy milyen korúak járnak hozzád?

Ez nem korosztályfüggő, mert sokan hatvanévesen tetováltatnak először. Az idősebb korosztálynál már figyelnünk kell arra is, hogy más a bőrszerkezet, a vízháztartás, és ez persze bonyolultabbá teszi egy kicsit a műveletet. De ha figyel valaki az egészségére, és nincs kiszáradva a bőre, akkor nincs vele gond.

Vannak meghatározó trendek a mintákat illetően?

A 2000-es évekre jellemző delfines, jin-jang mintáktól, már nagyon messze vagyunk. Volt egy idő, amikor a rózsa és iránytű volt a trend. A tavalyi évben a viking mondakörből való motívumok voltak felkapottak, de ez is csak egy réteg számára volt az.

Ragaszkodnak az emberek a tetováló személyéhez?

Mindig négy hónapot nyitok meg a naptárban, és ha az betelt, akkor csak a következő turnusba lehet jelentkezni hozzám. Így van olyan eset, hogy csak pár hónap múlva tudok időpontot adni valakinek, de akkor felajánlom, hogy szalonon belül máshoz is tud menni Az a tapasztalatom, hogy inkább megvárják, míg ráérek.

Tudsz olyan esetről, amikor valami megbánta, hogy tetkót csináltatott?

Ilyen emberrel még nem találkoztam, de olyannal már igen, aki azt bánta meg, hogy hol tetováltatott. Ez sajnos elég sűrűn előfordul. Az elmúlt pár évben a szakma is kezdett felhígulni, de, aki akkor is és most is igényes a munkájára, az maradt. Most már hivatalosan is tanulható szakma a tetoválás, de ez még mindig nem jelenti azt, hogy valaki tehetséges is lesz benne. A rajzolás képessége gyakorlással fejleszthető, a tetoválás nem. Mert hiába tud valaki rajzolni, elsajátítja a tetováló technikákat, de az emberekkel is meg kell tanulnia bánni. A vászon nem mozog, és nem fáj neki, amikor a tűvel megérintjük. Az emberek többsége ugyanúgy, mint a pszichológusnál, úgy nálunk is elmesélik a magánéleti dolgaikat. Ha nincs meg valakinek az a képessége, hogy tudja kezelni a vendéget, az adott mintát szépen fel tudja vinni a bőrre, ápolja jól a vendégkört, akkor csak kínlódik, és nem tud megélni belőle.  De ha ezek működnek, és rutinszerűen beépülnek az ember napi-, illetve hetirendjébe, akkor minden rendben lesz.

Külön képzéseitek is vannak?

A tapasztaltabb tetoválóknál lehet jelentkezni szemináriumokra különböző témákban. Ezek mindig adnak egy kis pluszt a szakmához.

Hogyan lehet mentálisan és fizikailag bírni azt, hogy nap mint nap tetoválsz egy idegen ember testére?

Nálam a nagy minták gyakorisága miatt ez kicsit egyszerűbb, mert általában napi egy vendéggel foglalkozom. Ha többet vállalok, akkor szellemileg fáradok el.  Ami pedig a kondíciómat illeti, figyelek az edzésre és az étkezésre. Régebben edzőterembe jártam, súlyzós edzéseket csináltam, de akartam valami pluszt mellette, így jött a küzdősport az életembe. K1-gyel kezdtem el foglalkozni, a Ronin Fight Academy-nál, ahol nagyon jól érzem magam. Közös programunk a párommal, hogy együtt járunk edzőterembe. Ezek segítenek abban, hogy kiegyensúlyozott legyek minden területen.

Mit adott neked a tetoválás?

Egy olyan látásmódot és életszemléletet, amivel könnyebben tudok boldogulni akkor is, amikor a hétköznapi problémáimmal kell szembenéznem. Mivel folyamatosan kreatívnak kell lennem, így az agyamnak az az agyfélteke dolgozik, ami a kreativitásért felelős, ezért a problémamegoldó képességem is jobb, sokkal könnyebben veszem az akadályokat. El tudom mondani magamról azt, hogy 33 évesen boldog életet élek, és ezt a hivatásomnak is köszönhetem.

– Rontó Judyt –