Kanyarodósáv épül a szolnoki kórháznál

Helyi hírek

A közlekedésfejlesztési beruházások segítenek megalapozni az érintett térségek, települések gazdasági fejlődését, javítják a helyi életminőséget – jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára hétfőn Szolnokon, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézetnél kanyarodó, sávos csomópont kiépítéséről és jelzőlámpás forgalomirányítás bevezetéséről szóló helyszíni sajtótájékoztatón.

Mosóczi László hangsúlyozta: a magyar kormány korábban sosem látott nagyságrendű fejlesztéseket hajt végre a hazai közúthálózaton, eddig példátlan ütemben.

Kállai Mária, a térség fideszes országgyűlési képviselője rendkívül fontosnak nevezte a fejlesztést, amely a megyei kórháznál történik, ráadásul egy eddig igen balesetveszélyes helyen.

Mosóczi László kiemelt szakpolitikai törekvésnek nevezte a még csak kétsávos főutakon elérhető megyei jogú városok bekötését a gyorsforgalmi hálózatba. A 2010 óta átadott beruházásoknak köszönhetően vált kétszer kétsávos úton megközelíthetővé Eger, Salgótarján, Sopron, Szombathely és Veszprém mellett Szolnok is – tette hozzá.

Már elkészült az M4-es Pest megyei szakasza, mintegy 62 kilométeren, csaknem 100 milliárd forintból, emellett a 2022 tavaszi határidő előtt átadják a Szolnok elkerülését biztosító Abony-Törökszentmiklós szakaszt is, amely egy új Tisza-hidat is magába foglal – ismertette az államtitkár. A beruházások között sorolta, hogy a második Erdély irányú gyorsforgalmi út részeként járható a Berettyóújfalu-Nagykereki országhatár közötti szakasz is.  Az M44-es a 2021 vége óta használható Lakitelek-Tiszakürt szakasszal Békés mellett Bács-Kiskunba is belenyúlik – mondta, hozzátéve: a gyorsforgalmi út 2025-ig teljes hosszban elkészül, de már most 88 kilométeren autózható Békéscsabáig. Kiemelte: az M44-es 125 kilométeres főpályát és még majdnem 50 kilométer kapcsolódó közutat csaknem 400 milliárd forintból építik meg az évtized közepére.

Mosóczi László szólt arról is, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyében tavaly és idén mintegy 110 kilométeren újulnak meg útszakaszok.  Szolnok jó példa a közlekedésbiztonságot fokozó egyéb beruházásokra a Hetényi Géza kórházhoz vezető csomópont bővítésével, forgalomtechnikai fejlesztésével, kanyarodósáv kiépítésével – mondta. A 286 millió forintos beruházás időjárás függvényében várhatóan tavasz elején kezdődik és a tervek szerint még idén ősszel véget is ér – közölte. Megjegyezte: önkormányzati fejlesztésben az Indóház utcától a kórház szolgálati bejáratáig tartó kerékpárút is megépül. Hozzátette: Budapest és Szolnok között Újszász és Cegléd érintésével is egyre több emeletes motorvonat közlekedik.

Kállai Mária, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta: a beruházás során 503 négyzetméter aszfaltot építenek be, 790 négyzetméteren füvesítenek, 390 méteren szélesítés történik. A magyar kormány kiemelt feladatának tekinti az infrastruktúra fejlesztését- közölte. Példaként említette, hogy Szolnokon 2,6 milliárd forintból épülnek belterületi utak, Rákóczifalván 300 millió forintot fordítanak erre.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) a város legnagyobb problémájának nevezte a forgalmi helyzetet. Az elmúlt tizenöt évben körülbelül kétszeresére nőtt a megyeszékhelyen a gépjárművek száma, ezért a közlekedési infrastruktúra fejlesztése elengedhetetlen – jelentette ki. A polgármester köszönetet mondott a magyar kormánynak, és kiemelte, hazai forrásból történik az utak fejlesztése, mert az erős magyar gazdaság ezt lehetővé teszi. Szolnok gazdasága is erősödik – jelentette ki.

Povázsai Pál, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) projektiroda vezetője elmondta: Szolnokon a kórháznál hamarosan kezdődő beruházás kivitelezője a Swietelsky Építő Kft. lesz.

A NIF Zrt. tájékoztatása szerint a beruházás során a jelenleg kétszer kétsávos kialakítás mellett a Tószegi úton, a kórház szolgálati bejárójánál lévő lámpás csomópontnál, a város felé haladó irányból önálló balra kanyarodó sávot, a városból kifelé haladó irányból önálló jobbra kanyarodó sávot alakítanak ki. Továbbá a szolgálati bejáró előtt, a 402-es számú főúttal párhuzamosan új gyalogos átkelőhely létesül. A kórház parkolójának bejárata előtt a város felé haladó irányból is önálló balra kanyarodó sávot alakítanak majd ki.

MTI