Az ünnepelt debreceni színész szerint Orbánnak köszönhető, hogy ma demokráciában élünk

Helyi hírek

Dánielfy Zsolt Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett, Jászai Mari-díjas magyar színművész, filmrendező, forgatókönyvíró, Debrecen egyik legismertebb színésze is aláírta az ellenzékellenes petíciót.

A Pósán László által közzétett videóban Dánielfy feldúltan meséli, hogy ő még emlékszik az igazi pártállami időkre, amikor nem volt szólás- és sajtószabadság. Dánielfy Zsolt szerint annak a rendszernek az a Gyurcsány Ferenc volt az egyik csúcsvezetője (Gyurcsány és Orbán is volt KISZ-titkár – a szerk.), “aki most demokráciára oktat minket”.

Azt is hozzáteszi, “Orbán Viktornak köszönhető, hogy ma demokráciában élünk”. (Hogy itt mire gondolhat, az nehezen dekódolható – a szerk.)

Dánielfy Zsolt úgy véli, a baloldal (aki nem a Fidesz – a szerk.) mindig leépít, a jobboldal (vagyis a Fidesz – a szerk.) felhalmoz, a jobboldal épít, a baloldal elherdál.

Példaként említi a színházfelújításokat:

Csak a Fidesz volt az, aki új színházat tudott építeni Debrecennek

– hangsúlyozza, hozzátéve: építi a régi, másik lepusztult színházat is, “olyan költségvetésből, hogy Európa egyik legszebb színháza lesz”.

Dánielfy Zsolt szerint most Debrecen “jó helyzetben van”, és nagyon rossz lenne a városnak, ha az ellenzék jutna hatalomra.

Ez pedig a művész egy korábbi performansza, itt arról beszél, hogy mi vár azokra, akik nem a Fideszre szavaztak: