Életmentés miatt késett a koronavírus-mintavételezés Debrecenben

Helyi hírek

Debrecenben autózott az a háromfős család, ahol a 60 év körüli férj a feltett kérdésekre egyszer csak nem válaszolt majd eszméletlenné vált. Az Országos Mentőszolgálat beszámolója szerint az autóval azonnal félrehúzódtak, és a mentők segítségét kérték. Egy járókelő is megállt, aki mentésirányító instrukciói alapján megvizsgálta a férfit. Nagy volt a baj, ezért a telefonon diktált ütemben megkezdték a beteg újraélesztését.

Közben elindult a legközelebbi esetkocsi de a segítség ekkor már meg is érkezett. A rosszullét ugyanis az egyik mintavevő egység tervezett útvonalán történt, így szinte rögtön egy betegszállító autón szolgálatot teljesítő szakképzett mentő-szakápoló és gépkocsivezetője vehette át a mellkasi nyomásokat.

Az esetkocsi is perceken belül helyszínre ért, és emelt szinten csatlakozott az életmentéshez. Az egységek több mint egy órás megfeszített küzdelem után, válságos állapotban szállíthatták kórházba a családfőt. A betegszállító felszereléseinek pótlása után ugyan folytathatta útját, azonban a mentés miatt órákat is késhettek a PCR tesztek az érintett útvonalon.

A mentősök az érintettek szíves megértését kérik a fennakadás miatt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.