EU-s pénzből újult meg a játszótér a Jászai Mari utcán

Helyi hírek

Az Európai Unió Zöld Város Programjának keretében (TOP-6.3.2-15-DE1-2016-00002 „Debrecen Belvárosának innovatív rekonstrukciója”, azon belül „Debrecen Belvárosának zöldterületi rekonstrukciója”) valósult meg a játszótér felújítása és bővítése, valamint környezetének megújítása a debreceni Jászai Mari utcán.

Az összesen 3494 négyzetméternyi területet – ebből 1813 négyzetméternyi zöldterületet érintő beruházás célja egy olyan használható, átlátható, minőségi, vonzó zöldfelület létrehozása volt, amely megállítja és maradásra, a kellemes környezetben való időzésre készteti az arra járókat. Mindennek fontos eleme volt a játszótér felújítása, kibővítése, a növényállomány megújítása és utcabútorok kihelyezése.

A játszótér területe északi irányban másfélszeresére növekedett. Körülötte új kerítés, bejárata előtt burkolt fogadótér épült kerékpártárolókkal, valamint egy ivókút is létesült.  A meglévő és az új játékok elrendezésével a játszótér két fő részre tagolódik: északi felén jellemzően a nagyobb, déli felén a kisebb korcsoportok számára alkalmas játékokkal. A területen korábban meglévő játszóeszközök mellett helyet kapott két – kihasználatlan játszótérről áttelepített  – játékelem valamint 5 új játszótéri elem. A használt játszóeszközök természetesen felújítást követően kerültek ide, és ugyanúgy bevizsgálták, tanúsítvánnyal látták el őket, mint az új játszóeszközöket. A játszótér ütéscsillapító burkolatát öntött gumi és gyöngykavics alkotja.

A fejlesztési területen új aszfaltozott sétány is készült a játszótéri fogadótérrel együtt. A meglévő fák ifjító gallyazása megtörtént. Az elbozótosodott cserjecsoportok egyedeit visszavágták, ritkították, a gyepfelületek megújultak, a kertészeti szakemberek alacsony cserje- és talajtakaró ágyakat létesítettek. A fajtaválasztást meghatározó szempontok a várostűrés, a díszítő érték és az alacsony fenntartási költségigény voltak.

A területre egy nagy felbontású, képfeldolgozó intelligenciával ellátott rendszerbe foglalt közbiztonsági térfigyelő kamerát is felszereltek, mellyel várhatóan jelentősen erősíthető a környéken lakók biztonságérzete, s megakadályozhatók az esetleges garázda cselekmények.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.