Segélycsomagot kapnak a Tiszántúli Református Egyházkerület diakóniai intézményei

Segélycsomagot kapnak a Tiszántúli Református Egyházkerület diakóniai intézményei

Helyi hírek

Harmincötmillió forint értékű segélycsomagot oszt ki a Magyar Református Szeretetszolgálat a Tiszántúli Református Egyházkerület diakóniai intézményeinek dolgozói és gondozottjai, valamint a vidék rászoruló családjai számára – jelentették be a karitatív akció pénteki, debreceni sajtótájékoztatóján.
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnöke elmondta: a tanács a segélycsomagok összeállításához tízmillió forintot biztosított a Magyar Református Szeretetszolgálatnak.

Hozzátette: első körben még öt magyarországi karitatív szervezetet támogatnak további 10-10 millió forinttal. Az államtitkár közölte: a járványhelyzetben már több mint 140 millió forint felajánlás érkezett a nemzeti összefogás számlájára, sokan pedig élelmiszereket, gyógyászati segédeszközöket adományoztak a rászorulók megsegítésére.

Kiemelte: a járvány miatt a karitatív szervezetek feladata és felelőssége az eddiginél is nagyobb, ugyanakkor az egyén felelősségét is hangsúlyozta. “Mi is felelősek vagyunk azért, hogy minél kevesebb beteggel, elhunyttal kelljen számolni” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a járvány elleni küzdelem fontos része a korlátozó intézkedések betartása.

Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházközség püspöke közölte: a humanitárius koordinációs tanács 10 millió forintos támogatása mellé a Református Diakóniai Intézmények Egyesülete 25 millió forintot tett. Az összegből a 2003-ban alakult egyesület 56 intézményét, az ott dolgozókat és a gondozottakat segítik. A többi között az időseket, a fogyatékkal élőket, szenvedélybetegeket ápoló központoknak 32 ezer maszkot, 74 ezer kesztyűt, tisztító- és fertőtlenítőszereket, védőöltözetet vásárolnak. 20 ezer maszkot pedig a református egyház diakóniai irodája szerez be a rászorulóknak – ismertette a részleteket. Az adományokat a húsvét utáni napokban kapják meg a vidéki intézmények.

Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója elmondta: a karitatív akció keretében a szociális intézményekben élőkön kívül idős embereknek, családoknak tartós élelmiszert is eljuttatnak. A szeretetszolgálat áprilisban újabb akciót is indít. Száz hátrányos helyzetű családnak három hónapon keresztül havi 10-10 ezer forintot töltenek fel bankkártyára – fűzte hozzá.