Álláskeresés Debrecenben? Erre a 4 dologra figyeljen!

Helyi hírek

Az álláskeresés sokak számára nem egyszerű feladat. Van, hogy a szükséges végzettség hiányzik, de nem ritka az sem, hogy a túljelentkezés miatt ütközik akadályba a dolog. Hazánk kisvárosaiban általában kevésbé jók az esélyek arra, hogy a megfelelő jövedelem és munkakör társuljon. A nagyvárosokban is előfordul azonban, hogy akár több diplomával sem sikerül a végzettségnek megfelelő állást találni. Cikkünkben ahhoz igyekszünk néhány tanácsot adni, hogy miként sikerülhet úgy elhelyezkedni, ahogyan azt mindig is elképzelte.

 

Online a leggyorsabb!

Ahhoz ma már kétség sem férhet, hogy az internet az elsőszámú tájékozódási felületnek számít. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a legtöbben ezen keresztül keresik az információkat álláskeresés kapcsán is. A Maxapro.hu apróhirdetési portál szerint minden korábbinál többen kattintanak az álláskereséssel kapcsolatos hirdetésekre. Fontos azonban, hogy kifejezetten olyan portált válasszunk ebből a célból, amely folyamatosan frissülő hirdetésekkel rendelkezik. Mindig nézzük a hirdetésfeladás dátumát, hiszen könnyen lehet, hogy olyan lehetőségeknek adunk ellenkező esetben esélyt, amelyek már rég nem aktuálisak. 

 

Ne gondolkozzon sokat!

Ha egy szimpatikus hirdetésre bukkanunk, akkor célszerű némi átgondolás után leadni jelentkezésünket, hiszen korántsem biztos, hogy sokáig betöltetlen marad az állás. A tapasztalatok azt mutatják, hogy általában sokszoros túljelentkezés észlelhető szinte munkakörtől függetlenül. Ugyanakkor a munkáltatói oldalról érdemes elmondani, hogy a megfelelő alkalmazott megtalálása nem is olyan egyszerű feladat, hiába a sok jelentkező. 

 

Nem csak a végzettség számít!

Számos olyan munkakör létezik, amelyek esetében nélkülözhetetlen a szakirányú végzettség, és az egyfajta belépőként szolgál, hogy egyáltalán szóba álljanak velünk a HR-esek. Ugyanakkor tény az is, hogy a dolog emberi oldala mellett sem mehetünk el. Sokszor találkozni olyan jelentkezőkkel, akik ugyan rendelkeznek szakmai végzettséggel, de sem tapasztalatuk, sem motivációjuk az érintett területen tevékenykedni. Ez utóbbi már az állásinterjún nyilvánvalóan lejön. Ha valóban sikerrel szeretnénk járni, akkor megéri utánanézni az érintett cégnek, némi információt gyűjteni róla. Ez azonban nem elegendő. Az a bizonyos sokat emlegetett magabiztosság is nélkülözhetetlennek számít. 

 

Magabiztosság a kulcs

Az egészséges önbizalom napjainkban sokkal nagyobb erővel bír, mint azt gondolnánk. Legyen szó bármelyik debreceni multicégről, a HR-esek azt várják el, hogy már az állásinterjún meggyőző képet alkosson a jelentkező magáról. Ennek szerves része a magabiztos fellépés. Legyünk hát tisztában saját értékeinkkel, tudásunkkal, és ha ezt a megfelelő keretek között hangoztatjuk is, azzal biztosan nem lőhetünk mellé. Kerülendő ugyanakkor a fölényesség és a megalapozatlan magabiztosság, hiszen ez inkább hat ellenkezőképpen.

Debrecen azon nagyvárosok közé tartozik, ahol igen egyszerű az elhelyezkedés. A város folyamatos fejlődése lehetővé teszi, hogy legyen szó bármilyen munkakörről is, mindenki megtalálhatja a számára ideális lehetőséget. Ma már pályakezdőként sem lehetetlen egy jó állást megcsípni Debrecenben, az azonban kiemelt jelentőséggel bír, hogy a jelentkező magabiztossága mögött tényleges tudás álljon. Érdemes folyamatosan figyelemmel kísérni az álláshirdetéseket, hírlevélre feliratkozni, így elsőként értesülhetünk az új lehetőségekről. Ne feledje, saját jövőjének és anyagi biztonságának kulcsa csak az Ön kezében van! (x)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.