Faültetési akciót indított a görögkatolikus metropólia

Faültetési akciót indított a görögkatolikus metropólia, Debrecenben ültették el az első fát

Helyi hírek

Országos faültetési akciót indított a görögkatolikus metropólia. Az első fát kedden a debreceni Szent László Gimnázium udvarán ültették el.

Urbán Evariszt, a gimnázium lelki vezetője az iskola diákjai előtt tartott beszédében elmondta: amikor az ember fát ültet, eleget tesz Isten kérésének, aki arra kérte az emberiséget, hogy hajtsa uralma alá a Földet és szaporodjon. Az akció célja, hogy hogy közösségek, intézmények, magánemberek felismerjék a faültetés fontosságát, amellyel az “életet szolgáljuk” – tette hozzá.

A Zöldítsük vissza Földünket elnevezésű kezdeményezés 2020. május 21-éig tart. Az akcióban résztvevőket arra kérik, hogy aki elültet egy fát, nevének, címének megadásával és egy fényképes rövid beszámolóval jelezze a www.gorogkatolikus.hu címen. A szervezők minden elültetett fát megjelenítenek egy virtuális térképen, amelyen bárki követheti majd, hogy miként lesz “egyre zöldebb” Magyarország térképe.

Az akció első napján a debreceni Szent László Gimnázium mellett a hajdúdorogi Szent Bazil Óvodában, a miskolci egyházmegye püspöki hivatalának udvarán és az újfehértói görögkatolikus óvodában ültettek fát.

A gimnázium lelki vezetője az iskola diákjai előtt tartott beszédében elmondta: amikor az ember fát ültet, eleget tesz Isten kérésének, aki arra kérte az emberiséget, hogy hajtsa uralma alá a Földet és szaporodjon. Az akció célja, hogy hogy közösségek, intézmények, magánemberek felismerjék a faültetés fontosságát, amellyel az “életet szolgáljuk” – tette hozzá.