Új helyre költözik a debreceni felnőtt orvosi ügyelet

Helyi hírek

Átvette a várostól az egészségügyi alapellátási feladatokat a Debreceni Egyetem, ezzel hazánkban elsőként jött létre egyetemi háttérrel működő, komplex intézeti alapellátó rendszer. A fejlesztés első lépéseként új, modernebb helyre költözik a felnőtt háziorvosi ügyelet.

Július elsejétől a Debreceni Egyetem Klinikai Központ új szervezeti egységének, a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézetnek a keretei között működik a városi felnőtt és gyermek háziorvosi ügyelet, a fogászati alapellátás és ügyelet, továbbá az Egészségfejlesztési Iroda, a Védőnői Szolgálat, valamint az intézet veszi át az iskola- és óvodaegészségügyi szolgáltatásokat is

– jelentették be hétfőn a Klinikai Központban tartott sajtótájékoztatón.

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata márciusban döntött úgy, hogy az egészségügyi alapellátást átadja az egyetemnek, amelyet a Debreceni Egyetem Szenátusa áprilisban fogadott el.

Az intézet a jövőben felvállalja a fiatalok prevenciós ellátását. Egy olyan központot alakítanak majd ki, ahol a gyerekek az előírt szűrések mellett többek között speciális vizsgálatokon, egészségfejlesztő és drogprevenciós előadásokon vesznek részt.

Július 2-tól új helyen kell keresniük a betegeknek a felnőtt háziorvosi ügyeletet:

a Klinikai Központ főépületétől jobbra, a régi I. számú Sebészet, jelenleg az Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina épületének bal oldalán.

Az ügyelet egy modern, légkondicionált teret kapott, és ezentúl 24 órában, egy vizsgáló és egy kivonuló orvosi egység áll a városi lakosok rendelkezésére. Amennyiben egy beteg nem sürgősségi vagy mentőszolgálati ellátást igényel, az ügyeletet házhoz is lehet hívni, vagy tanácsot lehet kérni a 06-52-40-40-40-es telefonszámon.

A gyermek háziorvosi ügyelet változatlanul a Gyermekgyógyászai Klinika épületében működik majd, ahol egy új, önálló ügyeleti szobát alakítottak ki. Itt hétköznap 18-tól 8 óráig, hétvégén pedig éjjel-nappal várják a betegeket, telefonon a 06-52-416-275-ön érhető el.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.