Kilenc gyerek sérült meg a taktaharkányi balesetben

Helyi hírek Ország

Egy felnőtt és egy gyerek súlyos sérüléseket szenvedett a Taktaharkánynál történt balesetben – közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője szerda este az MTI-vel. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település térségében személyautó és egy szlovák rendszámú busz ütközött össze. A karambolban tizenhárman sérültek meg.

Győrfi Pál közlése szerint a súlyosan sérült nőnél és a tíz év körüli fiúnál csonttörés gyanúja merült fel. A helyszínre mentőhelikoptert is riasztottak.

A szóvivő elmondta, hogy közvetlen életveszélyes állapotban senki sem volt. Tizenegy ember – köztük kilenc gyerek – könnyebb sérüléseket szenvedett. Valamennyi sérültet, helyszíni ellátásukat követően, a miskolci kórházba szállították – tette hozzá Győrfi Pál.

A baleset 17 óra körül, a 37-es számú főút 19. kilométerszelvényénél történt. Az útszakaszt teljes szélességében lezárták.

Az Észak-Magyarország úgy tudja, hogy szlovák gyerekeket szállított a kisbusz.