Debrecenben szállt le a Wizz Air gépe, mert Ferihegyen nem tudták fogadni

Helyi hírek Ország

Kétórás út helyett hét óra alatt értek haza csütörtök éjjel a Wizz Air London Gatwickről Budapestre tartó utasai, mert Budapest helyett Debrecenben tette le őket a gép.A hvg.hu azt írja, a Londonból hazafelé tartó utasok eleve a tervezettnél másfél órával később szálltak fel, de

végül nem Budapesten, hanem Debrecenben landoltak, majd több órás várakozás után onnan repültek át a hajnali órákban a magyar fővárosba.

Szintén órákat kellett várniuk a malagai és a barcelonai járat utasainak is, az előbbi hajnali negyed három, az utóbbi pedig hajnali egy helyett csak reggel öt óra után landolt.

A Wizz Air a hvg.hu-val azt közölte, hogy a késéseket a ferihegyi irányítótorony előre tervezett karbantartási munkálatai okozták.

Hardy Mihály, a reptér sajtósa megerősítette az információt, hozzátéve, nem ez volt az utolsó alkalom: a következő hetekben még három alkalommal nem fogadnak majd járatokat csütörtökönként a karbantartás miatt.