Közel 100 diák mérte össze pénzügyi tudását Debrecenben

Helyi hírek

A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőn idén országszerte 8264 általános és középiskolás diák indult el, hogy bebizonyítsák, ők a legfelkészültebbek a pénzügyek terén. Az első online fordulóból mintegy 3115 versenyző jutott tovább, közülük 6,7 százalék teljesítette feladványokat hibátlanul, vagy egy-két hibaponttal. A második online fordulóból régiónként 20-20 csapat, azaz több mint 700 diák útja vezetett a regionális középdöntőkig.

Ezt a fordulót országszerte 8 különböző városban rendezték meg, köztük most Debrecenben, ahonnan Püspökladány, Hajdúnánás, Tiszavasvári és Berettyóújfalu diákjai jutottak tovább a végső, legnagyobb megmérettetést jelentő budapesti döntőbe.

A debreceni középdöntőbe Hajdú-Bihar és Szatmár-Bereg megyékből 795 diák közül mindössze 91 fő, azaz 20 csapat jutott tovább 11 különböző városból. Itt már nemcsak a pénzügyi alapfogalmak magabiztos ismeretére volt szükségük a diákoknak, hanem összetettebb kérdésekben, szituációkban is helyt kell állniuk a fiataloknak, ahogy később felnőttként majd a mindennapokban is. A feladatokon keresztül a versenyzők az öngondoskodás, a digitális bankolás, a biztosítások, hitelek és online vásárlások témaköreivel találkozhattak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.