A debreceni óriáskeréken szóltak be a papnak

Helyi hírek Ország

“Lenne kedved néhány kört menni a debreceni Főtéren lévő óriáskeréken egy pap, vagy lelkész társaságában? Kérdezheted őt vallásról, de bármi másról is. Sőt, utána egy forralt bort is megihattok a hüttében. Jól hangzik, ugye?” Ezekkel a gondolatokkal hirdette meg Veres János református lelkész ötlete nyomán különleges eseményét a “Szólj be a papnak Egyesület” és a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. A karácsonyi ünnepkör zárásaként, a Vízkeresztet megelőző napon, január 5-én ennek szellemében telt meg Istent kereső emberekkel a 45 méter magas debreceni óriáskerék 36 gondolája.

A nem mindennapi eseményen hét debreceni kereszt(y)én(y) felekezet képviselői vettek részt. Az egyházzal ritkán kapcsoltba kerülő érdeklődők beszélgethettek – többek között – Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökével, Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi főegyházmegye érsek-metropolitájával, Palánki Ferenc, a
debrecen-nyíregyházi római katolikus egyházmegye megyés püspökével és Sajgó Szabolcs, jezsuita szerzetessel, a Párbeszéd Háza igazgatójával.

A program különlegességét a szokatlan helyszínválasztáson túl az is adta, hogy Rómától a Kálvinista Rómáig bezárólag tíz településről érkeztek egyházi személyiségek erre az alkalomra és kötetlen és közvetlen módon
beszélgettek azzal a 150 regisztrált érdeklődővel, akiknek sikerült időben jelentkeznie. Itt voltak és sikerrel vitték közelebb a vallást, nyitott szívvel válaszoltak a hit és az élet kérdéseire a főpapi méltóságok mellett Arany Barbara, Balogh Barnabás, Bertha Zoltán, Bogáti Attila, Bukáné Zakar Zsuzsanna, Damásdi Péter, Domokos Zsolt, Ferenczi
Richárd, Górski Jacek, Gyatyel Péter, Gyatyel-Horváth Eszter, Kálmán József, Kiss László, Kovács Gergő, Kovács-Szécsi Dóra, Krakomperger Zoltán, Markovics Balázs, Mézes Zsolt, Nagy Zsolt, Németh István, Orosz
István, Pető Albert, Péter-Szarka László, Püski Eszter, Restás László, Sipos Barnabás, Sziklai Dávid, Tóth Attila, Törő András, Veres János, Vígh Tamás és Zolcsák Miklós.

A rendezvény a folyamatos hóesés ellenére változatlanul nagy létszámban a Régi Városháza udvarán folytatódott, ahova a püspökök vezetésével átsétált a közösség. Az Angyalligetben a közelgő Vízkereszt alkalmából minden résztvevő egy-egy gyertya fénye mellett fogadta a főpapi áldást.

Az egyházak és az a kapcsolatot kereső emberek részéről kinyilvánított igény miatt a szervezők a rendezvény folytatását tervezik.

Fotó: C. Kiss Ilona