Kihallgatják Kósa Lajost a csengeri 1300 milliárdos örökség ügyében

Helyi hírek

A nő azt állítja, létezik az örökség, csak érte kell menni.

Kedd este hozták haza a csengeri Sz. Gábornét, aki többek között Kósa Lajost is átverte az állítólagos 1300 milliárdos örökségével. Mivel egészségi állapota csak most tette lehetővé, hogy kihallgassák, szerda este jött új fejlemény az ügyben:

részletes vallomásában továbbra is azt állította, hogy létezik a mesés, mintegy 1300 milliárd forintos örökség, ami őt illeti, úgyhogy nem csapott be senkit, így Kósa Lajost sem

– mondta a nő ügyvédje a zoom.hu-nak.

Helmeczy László tolmácsolásában védence azt állítja, hogy külföldön, banki trezorokban megvan az őt illető örökség, ám jó ideig a végrendelet zárakéka szerint nem tudott hozzájutni, mostanra pedig hiába telt le a végrendeletben szabott határidő, őrizetbe vétele miatt nem tudja felvenni a több milliárd eurónyi vagyont. Ezért is kérte a nyomozókat, kísérjék vissza külföldre, hogy hozzájuthasson a vagyonhoz.

Az ügyvéd szerint a nő, ha kölcsön is kért kisebb-nagyobb összegeket, ezt azért tette, hogy az ügyintézési költségeit fedezze belőlük.

Indítványozzuk Kósa Lajos tanúkénti meghallgatását, egy tanúnak pedig igazmondási kötelezettsége van, szemben egy politikussal

– jelentette ki Helmeczy.

A csengeri asszony bűnügyi őrizetének 72 órás határideje pénteken jár majd le, így aznap délelőtt a nyomozási bírónak döntenie is kell arról, hogy előzetes letartóztatásba kerül-e