Amatőr rockzenekarok tehetségkutató versenyét rendezik Hajdúszoboszlón

Helyi hírek

Március 31-én rendezik a SzobRock – XII. Hajdúszoboszlói amatőr rockzenei Találkozó és Versenyt.

A hajdúszoboszlói Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár az Öröm a Zene Nonprofit Kft.-vel együttműködésben, a Hangszeresek Országos Szövetsége és a Cseh Tamás program támogatásával 2018. március 31-én tizenkettedik alkalommal biztosít lehetőséget AMATŐR ROCKZENEKAROK bemutatkozására és versenyére.
Jelentkezéseket elsősorban az észak-alföldi régióból várunk, de az ország más részeiből is elfogadunk. A verseny időtartama miatt csak 12 zenekar jelentkezését tudjuk fogadni!

A zsűri döntése alapján a legkiválóbb zenekar továbbjut a Budapest Music Expo döntőjébe, melynek fődíja 1.000.000 forint értékű hangszer és hangtechnikai eszközbeszerzés a HANOSZ tagságának képviseletében gyártott, vagy forgalmazott termékekből, valamint a Cseh Tamás Program által felajánlott 2.000.000 forint értékű támogatás, amelyet a győztes lemezanyag és videoklip készítésre fordíthat a győztes.

A legjobbnak kiválasztott együttesek pénzjutalomban, tárgyjutalomban és fellépési lehetőségben részesülnek, egy zenekar részt vehet a Szolnokon megrendezésre kerülő 25. Gitármánia és Zenei Továbbképzőtáborban (a részvételi díj 50%-val támogatja az együttest az intézmény).

A jelentkezés feltételei:
– A jelentkezési lap leadása vagy elküldése (a megadott elérhetőségek valamelyikére)
– Nevezési díj befizetése
– A dalok szövegét a jelentkezési laphoz mellékelve adjátok be
– A bemutatandó anyagban csak saját szerzemények szerepelhetnek (aminek még nincs kiadói változata, országosan terjesztett megjelenése)
– Amatőr zenekarok számára szól a program, ezért nem jelentkezhetnek rádiós és kiadó múlttal rendelkező bandák (a saját kiadás és a helyi lokális médiumokban való megjelenés nem kizáró ok)
– A szerzemények közül egynek magyar nyelven kell elhangoznia
– A tehetségkutató nyilvános, közönség előtt zajlik
– A műsoridő maximum 15 perc
– A technikai alapfelszerelésről (hangosítás) a rendezők gondoskodnak, de pergőt, cint, lábgépet és dobszéket hozzon mindenki magával

Nevezési díj: 2000 forint (Fizetni lehet személyesen február 1-től a Kulturális Központ I. emeleti pénztárában vagy átutalással az 11738084-15374035 számlaszámra. Amennyiben átutalással fizettek, a közlemény rovatban tüntessétek fel: „szobrock + zenekarnév” szót.)

Jelentkezési határidő: 2018. március 16. (péntek)
(A jelentkezési lap letölthető: https://www.facebook.com/szoboszlokultura)

A SzobRock 2018. március 31-én 17 órakor kezdődik a Kulturális Központban (Hajdúszoboszló, Szilfákalja 2.)