Jön a debreceni Mangalica Fesztivál

Helyi hírek

Nyolcadik alkalommal rendezik meg a Debreceni Mangalica Fesztivált 2017. április 21. és 23. között. Minden nap 10.00 és 22.00 óra között válogathatnak az érdeklődők az ínycsiklandozó falatok és a kézműves termékek közül a Kossuth téren.

Az esemény történetében összességében a 30. fesztiválra készülve sem változtattak az alapkoncepción. A továbbra is ingyenesen látogatható rendezvény igazi értéke egyfajta fair trade mozgalom beindítása. A kilátogató érdeklődők közvetlenül találkozhatnak az ország minden pontjáról érkező tenyésztőkkel és őstermelőkkel, sok esetben attól veszik meg a terméket, akik elő állították, így a kereskedelmi láncok kiiktatásával mindenki jobban jár. A vásárló nem kap hamisítványt, csak a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete által ellenőrzött állományból kikerült végtermék lehet jelen a rendezvényen, melynek szakmai felügyeletét az egyesület garantálja.

0027_NAI7

2011-től felvállalták a hazai kistermelők (sajt, házi lekvár, házi szörp, méz, olaj, fűszerek készítői, stb.) támogatását, így szokássá vált minden rendezvényen, hogy kiemelt helyen termelői piactérről gondoskodjanak számukra, mely óriási sikert aratott a vásárlók, és az így lehetőséget kapott hazai kisgazdálkodók, családi vállalkozások között is.

Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere hangsúlyozta, hogy a debreceni városvezetés támogatja a minőségi rendezvényeket a város főterén. A mangalica fesztivál évekre visszamenőleg bizonyított. Természetesen a fesztivál elsősorban a gasztronómiáról szól, de már olyan családi programmá vált, amely kikapcsolódást jelenthet mindenkinek. Megjelennek a főtéren népi iparművesek, kistermelők, élőállatok, melyeket megcsodálhatnak a városi gyerekek, de lesznek koncertek is. A rendezvénnyel a helyi termelőket és kézműveseket is támogatják, hiszen megjelenhetnek a város főterén – tette hozzá az alpolgármester.

Nem csak a minőségi szórakozás miatt támogatandó a rendezvény – folytatta Barcsa Lajos. Fontos a mangalica is, mely Debrecen nevéhez kötődik. A Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete is Debrecenben van bejegyezve, a Debreceni Egyetemmel működnek együtt. Így debreceni brandé nőtte ki magát, sőt az immár hungarikum debreceni páros kolbász bizonyos fajtái is tartalmaznak mangalicát. Ezzel is ösztönözve a tenyésztőket, hogy válasszák a mangalicát.

2017-ben nyolcadik alkalommal rendezik meg Debrecenben a fesztivált, a város szívében, a debreceni Nagytemplom előtti Kossuth téren.

A kilátogató vendégek főként a megjelenő, kiváló minőségű termékek miatt jönnek a fesztiválra, de a megfelelő szórakozás érdekében egész napos színpadi műsorral is készülnek. Nap közben a fesztivál hangulatához illeszkedő zenei programok, vásári komédia, gasztro-bemutatók, kora délutántól könnyűzenei koncertek követik egymást.

757b505cfd34c64c85ca5b5690ee5293_b

A helyben sült egész malac és frissen sütött tepertő mellett a kilátogató vendégek egyéb frissen készült mangalica ételek közül válogathatnak. A klasszikus (hurka, kolbász, tarja, hagymás vér, stb.) ételek mellett a legmodernebb technológiával rendelkező food truckokban (mozgó büfék) mangalica street food azaz könnyen, gyorsan, akár kézből is fogyasztható mangalica-menü is készül.

Veégh Attila, a Variovent Kft. ügyvezetője a tájékoztatón elmondta, hogy Debrecenben kapják a legnagyobb támogatást. Összességében ez a harmincadik fesztivál. Jó rendszer alakult ki, folyamatos a kapcsolat a tenyésztők és a vásárlók között. Nagy szerepe van ennek a rendezvénynek abban, hogy a mangalica annyira népszerű Magyarországon.

A mangalicazsír alternatív felhasználási lehetőségét a kenyérsütésben a többszörös Kenyér Lelke-díjnyertes (teljes kiőrlésű, fehér-félbarna kenyerekkel és baguettal) és Magyar Konyha-díjas Jacques Liszt Pékség mutatja be a fesztiválon felállított pékségben. A frissen sült mangalicazsír felhasználásával készült kenyereket Vajda Pierre kínálja a vendégeknek.

Papp Csaba, a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének tenyésztésvezetője elmondta, hogy a rendezvényre erkölcsi elismerésként tekintenek. Így olyan innovációkhoz tudnak hozzájárulni a tenyésztők az állati termékekkel, mint a pékáruk. Sokan óckodnak a zsíroktól, pedig az orvosok és gasztroenterológusok által is igazolt tény, hogy mindenkinek szüksége van a minőségi zsírra, és ez található ezekben a péksüteményekben. Jelenleg az egyesület 9000 tenyészállattal rendelkezik. A körülbelül 230 tagot arra ösztönzik a tenyésztés színvonalának emelése mellett, hogy a fesztiválon is látható minőségi termékeket állítsanak elő.

Idén is lesz élőállat-kiállítás, ideiglenesen felépített karámokba költözik a három mangalicafajtából (szőke, vörös, fecskehasú) egy-egy család és egy koca malacokkal.

A tenyésztők, kistermelők mellett minden alkalommal lehetőséget kapnak magyar kézműves termékek készítői, iparművészei a bemutatkozásra, a rendezvényen belüli kézműves-utcában.