Nincs több szösz! Lecserélik a nyárfákat a Tócóskertben

Helyi hírek

A Tócóvölgyi lakótelep környezetében elterülő, főként nyárfás faállomány cseréje 2016-ban is folytatódó II. ütemének feltételeit az idei városi költségvetés tette lehetővé. A munkálatokra ez évben is 5 millió forintot különítettek el. A munka I. üteme még 2015 második felében kezdődött el az ott lakók kérésére. A korábbi helyszíni bejárások alkalmával a legfontosabb gócpontok, helyszínek kerültek kijelölésre, azokon belül is azon fák, melyek erősen „szöszöltek”.

A vattaszerű termés egyeseknél szem- és nyálkahártya-irritációt okozhat, továbbá a nyárfa-vatta lakásokba jutása rendkívüli kellemetlenséget, bosszúságot jelentett az ott élők számára. Ezen felül a közvetlen balesetveszélyt előidéző fákat (például melyek gyökérzete erősen felnyomta a járdát, vagy túl közel nőttek az épületekhez) is megjelölték a szakemberek. A bejárásokat követően lakossági fórumra is sor került, melyen a megjelentek képet kaptak a nyárfák okozta problémák rendezésének módjáról, illetve a lakosok megvitatták a nyárfák okozta kellemetlenségeket.

A munkálatok elvégzésére az idei pályázati eljárás lezajlott, s a nyertes ajánlattevővel szerződéskötésre került sor. A II. ütem részeként a „szöszölő”, vattaszerű termést képző faállomány egy része, illetve a közvetlen balesetveszélyt előidéző fák (ez összesen 37 darab) kijelölésre kerültek.

A fák eltávolítását és a tuskók marását a szakkivitelező előreláthatólag 2016 szeptemberének végén kezdi meg, s a munkálatokat várhatóan október végéig befejezi.

Az eltávolított fák pótlására a múlt évinél nagyobb számban ültetnek földlabdás, koros (16-18 centiméteres törzskörméretű) mezei juharokat, díszkörtéket és lepényfákat (összesen 56 darabot) vegetációs időszakon kívül, ez év októberénen vége és novemberének vége között.

Az előzetes terveknek megfelelően a városrész problémás faállományának gyérítése és pótlása több évet vesz igénybe, így a következő évben is folytatódnak a munkálatok, amelynek során a faültetések aránya egyre inkább nőni fog.