A Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandárjának parancsnoksága a gyalogság védőszentje, Szent László napja alkalmából 2016. június 27-én koszorúzásokat rendezett Debrecenben.
Békessy Béla halálának közelgő 100. évfordulója alkalmából a százados debreceni köztemetőben lévő sírjánál Takács Attila dandártábornok, a Bocskai lövészdandár parancsnoka elmondta: Békessy Béla, Debrecen szülötte 16 évesen jelentkezett a Ludovika Akadémia tényleges állománybeli tisztképző tanfolyamára. Hadapród tiszthelyettessé avatása után, 1895-től négy éven keresztül a debreceni honvéd huszárezred katonája volt. 1899-ben áthelyezték a váci 6. honvéd huszárezredhez. 12 év múlva, 1911-ben került vissza ismét a 2-es huszárokhoz. Ekkor már századosi rangot viselt.
Katonaként rendkívül sokoldalú sportoló volt. Fő sportága a vívás volt, de jól úszott, kiválóan lovagolt, több díjlovas és akadályverseny helyezettje is volt. Még evezésben is kipróbálta magát: a budapesti Neptun evezősklub versenyzőjeként részt vett különböző megmérettetéseken. 1904-től a váci sportegyesület is tiszteletbeli tagjai sorába választotta. Legnagyobb sportsikereit kardvívásban érte el. Első bajnokságát 1902-ben, a Magyar Athlétikai Club versenyzőjeként nyerte. A következő években tőrvívó versenyeken lett első helyezett. Békessy Béla katonatársával, Mészáros Ervin ulánus hadnaggyal már 1904-ben szerepelt a St. Louis-i olimpiára küldendő vívók között, de a Hadügyminisztérium szolgálati elfoglaltságra hivatkozva nem engedélyezte a részvételüket.
Újabb próbálkozás volt 1906-ban az athéni, majd 1908-ban a londoni olimpiai játékokon történő részvétellel, azonban a sikertelenség legfőbb oka az volt, hogy a katonasportolók nem vállalták a közös, osztrák-magyar színekben történő versenyzést. Az 1912-ben rendezett, alaposan előkészített stockholmi olimpia teremtette meg azt a lehetőséget, hogy a magyar sportolók már az osztrák csapat mögött, de önálló táblával és saját zászlóval vonultak a megnyitó ünnepségen. A katonatiszti vívókkal megerősített kardcsapat elsöprő sikert aratott. A nyolcas döntőben a magyar vívókon kívül csak egy olasz jutott be. Békessy Béla huszárszázados második lett. Az 1916-os berlini olimpiát már elsodorta a háború. Békessy Béla 1914. augusztus 20-án az ezredtörzzsel együtt, az 1. század élén elindult az orosz frontra. Novemberben már az első huszárosztály parancsnoka volt.
A lovas alakulatok a fronton jellemző századnyi erővel tevékenykedtek, fő feladatuk a felderítés, s a harci érintkezés fenntartása volt. Békessy Béla gyakran volt különítményparancsnok is. Huszárjaival hol felderítést végzett, hol rajtaütöttek az ellenségen. Alig volt az ezrednek olyan harca, amiből ne vette volna ki a részét. Kitüntetései – két Signum Laudis katonai érdemérem, a Katonai Érdemkereszt III. osztálya, a német Vaskereszt II. osztálya és a Vaskorona Rend – igazolják hősies bátorságát. 1916. július 5-én Volhíniában (a mai Ukrajna területén), a Kovel birtoklásáért folyó harcokban Békessy Béla százados haslövést kapott.
Még sikerült őt Stochod mögé élve hátra szállítani, de három nap múlva Werchyn meghalt. Békessy halálával az ezred legjobb és legbátrabb tisztjeinek egyikét veszítette el. Ideiglenesen Soszysznon temették el. 1917-ben a család hazahozatta, és Budapesten, a Kerepesi temetőben helyezték nyugalomra. 1975-ben, születése 100. évfordulóján hazakerült szülővárosába, szülei sírjába. Hazaszeretete, katonai hivatástudata, elhivatottsága, emberségessége, a sport iránti elkötelezettsége nemcsak a Bocskai dandár katonáinak állít példát, hanem a Békessy Béla Vívócentrum sportolóinak is megfelelő inspirációt ad – mondta Takács Attila.
Szintén a dandártábornok volt a szónoka annak a megemlékezésnek, amit a 39. császári és királyi gyalogezred hőseinek emléktáblájánál a Szent Anna Székesegyház kertjében rendeztek. Takács Attila idézett a száz évvel ezelőtti ezrednaplóból, melyből kitűnt, hogy a hit, a haza védelme – mint keresztény érték – mindig is jelen voltak a csatamezőn, s követték a katonákat a Nagy Háború lövészárkaiba is. A hit mellett a harcolókat katonalelkészek kísérték, akik támaszt adtak a nehéz időkben, vígaszt nyújtottak a legválságosabb pillanatokban, s utolsó útjára kísérték az idegenben elhunytakat. A 39-esek a korabeli Európa majdnem minden csataterét végigküzdötték. Az altiszti és legénységi iskolák számára 1910-ben készült kivonatos ezredtörténeti könyv így méltatja a nagy elődöket: „Az ezred a harctéren vitézségével, fáradalmak, nélkülözések eltűrésével, kitartásával, különösen pedig fáradhatatlan menetkészségével, fegyelmével úgy a háború, mint béke idején mutatott kitűnő katonai szellemével megérdemelt hírnevet szerzett.” Számos tiszti kitüntetés, legénységi arany és ezüst vitézségi érem az ékes bizonyítéka az ezred áldozatkészségének.
Az áldozatkészségre ma is nagy szükség van – mondta Takács Attila. A katonák feladatai, az előttük álló kihívások megsokasodtak. A missziók, a gyakorlatok, s a tömeges bevándorlással kapcsolatos feladatok egyre nagyobb terhelést jelentenek. A feladatok végrehajtása kitartást, lemondást, önfeláldozást kíván nem csak a katonáktól, de családtagjaiktól is. A dicső 39-esek emlékéből, a múltból meríthetünk erőt az előttünk álló nehéz kötelezettségek teljesítéséhez.
A koszorúzásokon Debrecen város önkormányzatát Komolay Szabolcs alpolgármester képviselte.
