Magyar startup jutott 2,5 millió euró befektetéshez

Gazdaság

Az intelligens szövegelemzéssel és médiafigyeléssel foglalkozó Neticle Labs 2,5 millió euró kockázati tőkebefektetés befogadásáról írt alá megállapodást.

A magyar tulajdonú startup hétfői közleménye szerint a befektetést a Lead Ventures, valamint az MFB-csoporthoz tartozó Hiventures Alapkezelő biztosítja. Az összeg a piaci pozíciók megerősítése mellett termékfejlesztést fedez – írták. A cég ügyvezetője közölte, hogy elsősorban a szöveges válaszok elemzésére épülő szoftverüket bővítik a befektetésből, a fogyasztói visszajelzésekhez igazodva. Szekeres Péter arra számít, hogy a Neticle Labs régiós szinten is meghatározó vállalatként erősödhet tovább, és további forrásbevonást követően létszámában is bővülhet.
Galácz Ábel, a Lead Ventures vezérigazgatója azzal indokolta a befektetést, hogy a Neticle Labs nyelvfeldolgozó technológiája piacképes, és készen áll a további terjeszkedésre.

A Neticle Technologies Kft. a nyilvános cégadatok szerint 2017-ben majdnem 99 millió forint, tavaly 77 millió forint árbevételt ért el. Adózott eredménye ugyanakkor 2018-ban megközelítette a 21 millió forintot, miközben egy évvel korábban még 29 millió forint veszteséggel zártak. Szolgáltatásai Magyarország mellett Ausztriában, Bulgáriában, Grúziában, Lengyelországban, Németországban, Romániában, Oroszországban és Ukrajnában érhetők el – olvasható a közleményben.