EMNP: az RMDSZ félrevezette a magyar nemzetpolitika szereplőit

Európa

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetői szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) félretájékoztatta a magyar nemzetpolitika szereplőit, úgy vélik, ezért történhetett meg, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Potápi Árpád János államtitkár az elmúlt napokban kizárólag az RMDSZ önkormányzati jelöltjeinek a megválasztására buzdította az erdélyi magyarokat.

Erről Csomortányi István és Toró T. Tibor, az EMNP elnöke és ügyvezető elnöke beszélt péntek délután egy sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón.

Csomortányi szerint az RMDSZ érzékeli a román politikai elitnek azt a törekvését, hogy a decemberi parlamenti választások után ne jusson kormányzati szerephez magyar szervezet, ezért a magyar nemzetpolitika szereplőit hívta segítségül. Csomortányi úgy vélte: az RMDSZ-re rá is fér a segítség, az anyaország pedig mindig segített, mikor ezt az erdélyi magyar szervezetek kérték.

Toró érvelése szerint a több mint egymilliós erdélyi magyar közösség esetében elengedhetetlen, hogy a szeptember végi önkormányzati választásokon két magyar párt jelöltjei közül lehessen választani. Szerinte a magyarok szegénységi bizonyítványa lenne, ha olyan településeken, ahol többségben vannak, nem tudnának kiállítani több jelöltet. Szerinte nyilvánvaló, hogy az erdélyi magyarság elbírja a kialakult kétpólusú politikai rendszert. Ha nem lenne egy második magyar párt, szerinte az RMDSZ-ből kiábrándult magyarok a román pártokban keresnék a megnyilvánulás lehetőségét.

Az ügyvezető elnök szerint az szolgálja a nemzetpolitika érdekeit, ha a nagyobb politikai erőt képviselő RMDSZ és a kisebb erőt képviselő Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) – mely az EMNP valamint a Magyar Polgári Párt (MPP) politikai szövetségeként indul a választásokon – kialakítja a fair play szabályait, és az önkormányzati választásokon versenyeznek, ahol ez lehetséges, az országos politikában pedig összefognak.

Az RMDSZ támogatására buzdító magyarországi nyilatkozatokra utalva Toró úgy vélte: az történt, hogy “a nagy segítségül hívta a még nagyobbat a kicsi ellen”. Hozzátette: nemcsak a népmesében, hanem időnként a való életben is megtörténik, hogy a kicsi győz, és reményei szerint az önkormányzati választások során ezt az EMSZ több helyen is be tudja bizonyítani.

Csomortányi István azt is megjegyezte, hogy az RMDSZ viszonya több helyen rendkívüli mértékben megromlott a meghatározó román pártokkal. Emiatt szerinte az EMSZ az egyedüli magyar politikai alakulat, amelyiknek esélye van arra, hogy Nagyváradon alpolgármesteri, a Bihar megyei önkormányzatban pedig elnökhelyettesi tisztséget szerezzen a magyar közösségnek.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerdán videoüzenetben buzdított az RMDSZ jelöltjeinek a megválasztására. Kijelentette: ha román állampolgár lenne, maga is az RMDSZ-re szavazna. Szerinte az “esélytelen magyar jelöltek” csak azt érhetik el, hogy elvisznek magyar szavazatokat, de a magyar közösség ügyét nem képesek előbbre vinni.

Potápi Árpád János államtitkár a Krónika napilapnak adott interjúban “a magyar közösség érdekei elleni cselekedetnek” minősítette az esélytelen magyar jelöltek indítását olyan településeken, ahol nincs elsöprő többségben a magyarság. Hozzátette: a magyar-magyar verseny még ott sem jó megoldás, ahol a magyarok 80 százalék fölötti többséget képviselnek, mert egymásnak ugrasztja az embereket.

Romániában szeptember 27-én tartanak önkormányzati választásokat, melyeken az RMDSZ 8390, az EMSZ pedig mintegy 2200 jelölttel indul.