Megkezdi munkáját az Európai Munkaügyi Hatóság

Európa
Ma kezdi meg működését az Európai Munkaügyi Hatóság, mely kezdetben Brüsszelben, később viszont végleges székhelyén, Pozsonyban végzi majd tevékenységét. Ebből az alkalomból nyitóünnepségre kerül sor Brüsszelben, melyen Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, Peter Pellegrini, Szlovákia miniszterelnöke, valamint az Európai Bizottság két alelnöke – Valdis Dombrovskis és Maroš Šefčovič – és Marianne Thyssen uniós biztos is jelen lesz. Ezt követően a hatóság igazgatótanácsa is összeül, melyet a tagállamok, a Bizottság, az uniós szintű szociális partnerek és az Európai Parlament képviselői, valamint Izland, Liechtenstein, Norvégia, Svájc és a foglalkoztatás és szociális ügyek területén működő más uniós ügynökségek megfigyelői alkotnak. Első ülésén az igazgatótanács el fogja fogadni a hatóság működéséhez szükséges határozatokat, és véleményezi a kezdeti munkaprogramot.

Jelenleg az Európai Unióban mintegy 17,5 millió uniós polgár él vagy dolgozik egy másik tagállamban – kétszer annyi ember, mint tíz évvel ezelőtt. Ezenfelül több millió vállalkozás folytat határokon átívelő tevékenységet. Az EU nagy számban dolgozott ki jogszabályokat a mobilitás szabályozása céljából, melyeket a Juncker elnök vezette Bizottság az elmúlt évek folyamán felülvizsgált és kiigazított. Az Európai Munkaügyi Hatóság a munkavállalói mobilitással kapcsolatos jogszabályok érvényre juttatását hivatott előmozdítani azáltal, hogy megerősíti az illetékes nemzeti hatóságok közötti strukturált együttműködést és információcserét. Célja, hogy:

  • megkönnyítse a polgárok és a vállalkozások számára a hozzáférést a jogaikkal és kötelezettségeikkel kapcsolatos információkhoz és szolgáltatásokhoz;
  • elősegítse a tagállamok közötti együttműködést a hatóság hatáskörébe tartozó uniós jog végrehajtása terén (pl. összehangolt és közös ellenőrzések és a be nem jelentett munkavégzés elleni küzdelem előmozdítása révén);
  • közvetítsen a több tagállamot érintő jogvitákban, megkönnyítve azok megoldását.
A hatóság létrehozása nem teremt új hatásköröket európai uniós szinten. A munkaügyi és szociális biztonsági szabályok érvényre juttatása továbbra is teljes mértékben tagállami hatáskör marad. Az Európai Munkaügyi Hatóság hozzáadott értéke abból adódik, hogy megkönnyíti a tagállamok közötti együttműködést, észszerűsíti a már létező struktúrákat, és operatív támogatást nyújt, javítva a szabályok hatékony végrehajtását, ami a polgároknak, az üzleti vállalkozásoknak és a nemzeti hatóságoknak egyaránt a javát szolgálja.

A hatóság pénzügyi és humán erőforrásai fokozatosan bővülnek: 2024-ben költségvetése eléri majd az évi 50 millió eurót, alkalmazottainak a száma pedig a 140 főt.