Színházjegyet szinte csak online veszünk – a Bónusz Brigád és a GKI Digital kutatása

Helyi hírek Kultúra

A vígjáték és a musical egyértelműen vezet a Bónusz Brigád és a GKI Digital
kutatása szerint, melyben a magyar internetezők színházba járási szokásait vizsgálták. A kutatás szerint
minden harmadik válaszadó a jegyek ára miatt nem jár színházba, ám aki jár, azok közül a többség évente
legalább négyszer elmegy. Legtöbben a 4 ezer forint alatti színházjegyeket keresik. A válaszadók több
mint fele többet járna előadásokra, ha nagyobb kedvezménnyel jutna jegyekhez – ebben igyekszik
segíteni hűségprogramjával a Bónusz Brigád, ahol már több mint 1500 színházi előadásra és összesen
3000 kulturális programra lehet jegyet vásárolni.


Mennyit jár színházba?
A Bónusz Brigád kíváncsi volt arra, hogy a kitöltők az elmúlt 1 évben mennyit jártak színházba: 12 százalék nem
látott egy előadást sem, a legtöbben (52%) viszont több mint négy alkalommal jártak színházban. Két-háromszor
a válaszadók közel negyede járt valamilyen előadáson. Azok, akik egyáltalán nem jártak színházban az elmúlt
évben ennek fő okaként (35%) a színházjegyek magas árát nevezték meg. Közel ennyien vannak (30%), akik
nem találtak érdeklődésüknek megfelelő előadást a lakhelyük közelében, de sokaknak az időbeosztása nem
egyeztethető össze egy esti programmal.

Legtöbben a párjukkal osztják meg ezt a közösségi élményt (57%), de közel ennyien (55%) barátokkal járnak
színházba. Ma már nem ritka, hogy valaki egyedül vesz részt egy előadáson: a válaszadók 14 százaléka
rendszeresen tesz így.

A Vígszínház a kedvenc
A színházi élmény sokféle lehet: zenés, próza, elgondolkodtató vagy könnyed kikapcsolódás. Legtöbben a
klasszikusra szavaznak, ha színházra kerül sor: a válaszadók 64 százaléka klasszikus színházi darabon járt az
elmúlt 1 évben, 57 százalékuk musicalen, 55 százalék pedig vígjátékon. Drámán minden harmadik, baletten
minden ötödik válaszadó járt az elmúlt 1 évben.

Van-e kedvenc színháza? – kérdezték a Bónusz Brigád és a GKI Digital közös kutatásában. A legnépszerűbb
színház a felmérés szerint a Vígszínház lett, 49 százalék nevezte kedvenc intézményének a körúti színházat.
Második helyen a Madách Színház, harmadik helyen az Operettszínház végzett.
Mennyit költünk színházra?
A megkérdezettek 14 százaléka 40 ezer forint alatt és 14 százaléka 40 ezer forint felett költött színházi
élményekre az elmúlt egy évben. Közel ugyanannyi ember található a különböző fizetési sávokban is, vagyis
nincs kiugró kategória. A válaszadók 65 százaléka pedig nem szokott évadbérletet venni.

Ami a jegyek árát illeti, az derült ki, hogy legtöbben minden előadástípus esetén a 2 és 4 ezer forint közötti áron
kapható jegyeket keresik – legyen szó drámáról, kortárs vagy klasszikus darabról, előadói estről vagy stand-up
comedy előadásról. A zenés darabok esetében többet is hajlandók vagyunk áldozani: a musicalekre
legtöbben 4 és 6 ezer forint közötti jegyeket veszünk. Opera és operett esetében 4 ezer forint feletti jegyeket
vásárol a válaszadók közel fele. Minden előadástípus esetében 10 százalék körül mozog azok száma, akik 2
ezer forint alatt vásárolnak – ők lehetnek azok a pótszékes, állójegyes elkötelezett nézők, akik sokat járnak
színházba, így igyekeznek az egyes jegyek árát alacsonyan tartani. A válaszadók több mint fele többet járna
színházba, ha nagyobb kedvezménnyel jutna színházjegyekhez.
A Bónusz Brigád eladási adatai is ezt támasztják alá: a legtöbbet a 3000 forint körüli színházjegyekből adják el –
általában 2 jegyet vásárolnak egyszerre egy adott előadásra az oldalon kulturális élményeket keresők. „A
válaszadók 60 százaléka tud róla, hogy már a Bónusz Brigádon is lehet kulturális élményekre jegyet vásárolni –
közülük minden harmadik színházjegyet vásárolt nálunk” – mondja Kaprinay Zoltán, a Bónusz Brigád alapítója.
„Régi adósságunkat törlesztettük a vásárlóink felé amikor több mint 3 000 kulturális eseményt tettünk elérhetővé
a Bónusz Brigádon. Egy jó vacsora mellett így már teljessé tehetünk egy kikapcsolódós estét a párok, baráti
társaságok számára.”

Hogyan választ darabot?
Egyes színházaknak vannak elkötelezett rajongói, ezért a Bónusz Brigád és a GKI megkérdezte, hogy mi alapján
választanak az emberek előadást: színház vagy darab alapján? 39 százalék az előadást magát választja ki, nem
mérvadó számára, hogy hol játsszák a darabot. 17 százalék színházat választ, 31 százalék mind a színházat,
mind a darabot fontosnak tartja megnézni egy vásárlás előtt.

Természetesen más szempontok is közrejátszanak vásárlás előtt: 63 százalék a szereposztást és színtársulatot,
36 százalék pedig a jegy árát is nézi mielőtt megvesz egy színházjegyet. 36 százalék ajánlás alapján választ
darabot, 23 százalék számára a rendező személye is döntő.
Az jegyet online vásárlók a legelégedettebbek
Színházjegyet ma már rengeteg helyen lehet venni: a színházak pénztárában, jegyértékesítő pontokon, online
vagy épp a színházak oldalain. A Bónusz Brigád és a GKI Digital felmérésében részt vevők háromnegyede online
veszi a jegyeit. A színházak pénztáraiban közel 30 százalék, ismerős jegyértékesítőtől pedig 13 százalék vásárolt
már.

A kutatás kitért arra, hogy a vásárlók melyik jegyértékesítési formával mennyire voltak elégedettek: a színházban
történő személyes jegyvásárlással a válaszadók háromnegyede elégedetlen volt, de a színházak saját felületeivel
is a válaszadók közel felének rosszak a tapasztalatai. A színházjegyek árusítására létrejött közösségi
csoportokkal a legtöbben elégedettek, de az online jegyvásárlással is 82 százaléknak jók a tapasztalatai.
A válaszokból az is kiderült, hogy a színházjegy népszerű ajándék: a válaszadók 80 százaléka adott már
kulturális élményt ajándékba – ezt mostantól az ajándékötletekben élen járó Bónusz Brigádon is megtehetik,
hiszen az oldal rengeteg színházi és egyéb kulturális élménnyel várja az inspirációt keresőket.

1500 színházi előadásra és összesen 3000 kulturális programra lehet jegyet vásárolni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.