Debreceni Egyetem

Megújította együttműködését a Debreceni Egyetem és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Egyetem

Tizenöt éve tartó eredményes együttműködés után megújította kapcsolatait a Debreceni Egyetem (DE) és a kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem; az erről szóló dokumentumokat a két intézmény vezetői kedden írták alá a cívisvárosban.

Pető Károly, a DE általános rektorhelyettese azt mondta, az új megállapodás továbblépést jelent az oktatási és a képzési kapcsolatokban, de a tudományos kutatások terén is bővíti az együttműködést.

Kiterjed a dokumentum a mesterképzésre, a kettős diplomát adó programokra és a doktorandusz képzésre, mint ahogy a közös tananyagfejlesztésre is

– részletezte a rektorhelyettes.

Utóbbi kapcsán példaként említette, hogy gazdasági területen a turizmus és vendéglátás, az agrár területen a precíziós mezőgazdaság és a drónpilótaképzésre, illetve a sportképzésre dolgoznak ki tananyagot a debreceni tapasztalatokra alapozva, míg a Sapientia egyetem a művészeti területeken a hangmérnök, filmrendező, operatőr, fotós képzés tananyagainak kidolgozásában nyújt segítséget. A további együttműködés során a rövid ciklusú képzéseket helyezik előtérbe – mondta Pető Károly.

Tonk Márton, a Sapientia egyetem rektora arról beszélt, hogy 20-25 éve még csak álom volt, ma már valóság a Kárpát-medencei magyar felsősoktatás egysége.

A magyarországi kormányzati szakpolitikának kovász szerepe van ebben az együttműködésben – fogalmazott a rektor, aki bejelentette, hogy az idén három taggal – Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, Partiumi Keresztény Egyetem, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – megalakult a Pro Bono Publico Egyetemi Konzorcium.

A keddi debreceni találkozón a DE és a konzorcium együttműködéséről is aláírtak megállapodást, így az oktatásfejlesztési kapcsolatok mind a négy intézményre kiterjednek

– közölték.

Jávor András rektori főtanácsadó, a Magyar Rektori Konferencia határon túli bizottságának alelnöke azt mondta, 2007 óta konferenciák szervezésével, kiadványokkal, a különféle szakok képzésében való részvételükkel igyekeztek segíteni a határon túli felsőoktatást.
Ez az együttműködés is hozzájárult ahhoz, hogy mára a Sapientia az egyik legversenyképesebb egyetem Romániában – tette hozzá a professzor.

Szólláth Tibor, Hajdúnánás fideszes polgármestere, a DE-t működtető gróf Tisza István alapítvány kuratóriumi tagja kiemelte: minden képzés, képzési együttműködés azt szolgálja, hogy a szülőföldjükön boldoguljanak a magyar fiatalok.