Vígopera debütált a Debreceni Egyetemen

Egyetem

Nagyszabású előadással indította el az Universitas-Debrecen hangversenysorozatát a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara. Az ének mesterszakos hallgatók Mozart: A színigazgató című kétfelvonásos vígoperáját játszották a Liszt teremben, ahol most először adtak elő egészestés operát.

Wolfgang Amadeus Mozart 1783-ban íródott daljátékát hangos közönségsiker mellett mutatták be vasárnap este a Zeneművészeti Karon. A teltházzal játszott darabban a ZK ének mesterszakos hallgatóit a korábbi egyetemistákat is soraiban tudó Debreceni Lyra Szimfonikus Zenekar kísérte.

Mohos Nagy Éva, professor emerita, a darab művészeti vezetője elmondta: a lendület, a frissesség vitte előre az előadást, ami magával ragadta a közönséget.

A kar hallgatói végre zenekari kísérettel próbálhatták ki a tehetségüket.  Az előadás és annak sikere visszaigazolta az oktatás minőségét, azokat az értékeket, amelyekkel egy zenés társulatnak rendelkeznie kell. A fiataloknak nem csak üzembiztos énektechnikai és zenei alapokra, de a prózai részek miatt színpadi beszédre és színjátékra is szükségük volt.  A karon nem volt ismeretlen a zenés színház műfaja, hiszen operakeresztmetszetet opera vizsgaelőadásként korábban már több alkalommal játszottunk, ám kétrészes operát még soha. Mivel az eredeti mű mindössze 25 perces, így azt az első részben más Mozart-darabokból, a Varázsfuvolából, a Don Giovanni-ból, a Figaró házasságából, valamint Felföldi József Habsburgok című, táncközpontú alkotásából vett részletekkel bővítettük ki. Így jött létre a magánének tanszék gyakorló színháza által bemutatott, egyetemisták által énekelt  Mozart-est

– mondta el a hirek.unideb.hu-nak Mohos Nagy Éva.

A művészeti vezető megjegyezte: az előadás több mint egy év alatt készült el. Hozzátette, hogy a járványhelyzet csúcsán a legtöbb ember a bezártságtól és az elszigeteltségtől szenvedett, míg a hallgatókat a szereplés, a zenélés iránti vágy motiválta. A premier előtt négy nappal betegség miatt cserélni kellett az egyik főszereplőt, de a beugró mesterszakos Bégány Csenge bravúrosan oldotta meg a szerepét.

A darabot a tervek szerint többször játszanák a jövőben, és nem csak a Liszt teremben, hanem más helyszíneken, akár a határon túl is bemutatnák majd.

Szereplők: Bégány Csenge, Losonczki Andrea, Bozi Benjamin, Andrássy György, Ruisz Rebeka, Kövér Aida, Csörgeő Luca, Lehotai Miksa, Kulcsár Boldizsár, Szabó Patrik Normen
Játékmester: Miske László, Jászai Mari-díjas színész
Átdolgozta és rendezte: Bozi Benjamin
Közreműködik: Debreceni Lyra Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Balogh József
Művészeti vezető: Mohos Nagy Éva

unideb.hu

Iris Properties

Debrecen, Hatvan utca

133 m2-es lakás kiadó
220 000 Ft

65 m2-es lakás kiadó
120 000 Ft

Debrecen, Simonffy utca

41 m2-es lakás kiadó
125 000 Ft

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük