Öt debreceni oktató lett az MTA doktora

Egyetem

Kiemelkedő tudományos kutatói munkásságukért 73-an, köztük a Debreceni Egyetem öt oktatója vehette át az MTA doktora cím megszerzését tanúsító oklevelet december 5-én a Magyar Tudományos Akadémia Székházának Dísztermében.

Az MTA doktora cím független, országosan egységes, magasan kvalifikált szakértők által végzett, nemzetközi követelményeket integráló minőségbiztosítást nyújt. Jelentőségének és presztízsének erősítése az akadémia fontos feladata

– idézte az MTA rendkívüli közgyűlése által elfogadott új küldetést Lovász László, az akadémia elnöke.

Mint mondta, az MTA 73 új doktorával az akadémia tovább erősödött.Kovács L. Gábor akadémikus, az MTA Doktori Tanácsa elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a Magyar Tudományos Akadémia egyik legfontosabb közfeladata a tudományos minősítés rendszerének működtetése.

A Debreceni Egyetem oktatói-kutató közül
Bugár M. István (BTK)
Deák Balázs (TTK)
Kalmár Ferenc (MK)
Pecsenye Katalin (TTK)
Varga Zoltán (ÁOK)
vehette át az akadémia doktora címet igazoló oklevelet.

A Debreceni Egyetemen így 117-re emelkedett az MTA doktori címmel rendelkező teljes munkaidőben foglalkoztatott oktatók száma.