Hétvégén újra nehéz feladat vár a DEAC floorballosaira

Egyetem Sport

Az egyetemista csapat igazi „négypontos” rangadót vív a veszprémi Lizards Floorball Team otthonában. A találkozó előtt mindkét csapat ugyanannyi, azaz 10-10 ponttal áll. Az előző héten mindkét gárda mérkőzése elmaradt, így az élmezőny szorossága miatt a jelenlegi harmadik és negyedik helyezett játszik egymás ellen. Gyorsan megjegyezhetjük viszont, hogy vesztett pontok tekintetében még mindig a debreceni együttes áll a legjobban a bajnokságban. Ahhoz, hogy ez ne változzon, fontos az újabb két bajnoki pont megszerzése a dunántúli városban.

Ehhez viszont a hazaiaknak is lesz szavuk. A veszprémi gárda tagjai számos, utánpótlás
bajnokságban kiváló eredményt elért saját nevelésű korosztályokból nevelkedtek ki. Eddig csak az SZPK és a Dunai Krokodilok csapataiba tört bele Kiss Zoltán csapatának a bicskája és harcban állnak a dobogós helyezésekért. A házigazdák edzője roppant sportszerűen tekint a szombati találkozó elé: „Izgatottan várom a mérkőzést! Amikor a szezon előtt véglegessé vált, hogy idén újra köszönthetjük a Debrecen csapatát, már előre dörzsöltem a tenyerem. Ez kell a fiataloknak!

Rég volt ilyen színvonalas másodosztálya a hazai floorball mezőnynek, melynek egyértelmű
esélyese a debreceni csapat. Utoljára a 2012/2013-as idényben találkoztunk U14-es csapattal (6-4 oda), akkor a cívisvárosban. Jelenleg ez a generáció alkotja a csapatom gerincét, 2 ősgyíkkal és egy rutinos játékossal kiegészülve. Szombattal kapcsolatban: sokat kell még tanulnunk, szoknunk ezeknek a meccseknek az iramát, de úgy érzem, mi azzal csak nyerhetünk, ha olyan csapat ellen játszhatunk, mint a DEAC. És ha ez az eredményben is megmutatkozik, az külön öröm!”

A debreceniek is motiváltan tekintenek előre. A fedélzeten ismét több, mint két sorral vág neki
útjának a csapat. Nagy öröm, hogy Salló Barna újra rendelkezésre tud állni, a távolmaradók
oldalán mindenképpen Okos Csanádot és Dorogi Kristófot érdemes megemlíteni. A pályán újra ott lesz a nemrég hazatérő Varga Gergő is, aki így várja a következő fellépést: „ A veszprémi csapatot nagyon régóta nem láttam játszani, de úgy hallottam, hogy fiatal és ügyes játékosok alkotják ezt a gárdát. Ettől független mindenképpen győzelemre számítok!”

Ami az örökmérleget illeti, a két város felnőtt csapatai mindösszesen a 2005/2006-os szezonban találkoztak egymással. Ekkor mindkét alkalommal a debreceni srácok örülhettek győzelemnek.

Bízunk az összetett további javításában ezúttal is!
Floorball Férfi OB II, 9. forduló:
Lizards Floorball Team – Debreceni EAC
Veszprém, 2017. december 9. (szombat), 12:00