Az erőről tudósszemmel

Egyetem

Hogyan épül fel az izomsejt? Mitől teljesít jobban? Hogyan tehető mindez láthatóvá? Ezekre a kérdésekre kaptak választ a Kossuth Gyakorló gimnazistái a Tudósiskola tehetséggondozó program új előadásán.
Izgalmas témákkal folytatódik ebben a tanévben a Debreceni Egyetem és az intézmény Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumának és Általános Iskolájának tudományos ismeretterjesztő programsorozata.

– A „Tudós és iskola – tudósiskola” tehetséggondozó program második évfolyamát indítottuk. A sorozat elsődleges célja, hogy a diákok megismerjék a Debreceni Egyetemen folyó tudományos munkát, és orientálja őket pályaválasztásukban – mondta el Futóné Monori Edit igazgató az október 17-ei rendezvény nyitányaként.

Az új tanév első rendhagyó tanóráját Csernoch László tudományos rektorhelyettes, a DE ÁOK Élettani Intézetének igazgatója tartotta „Optikai kalandozások az izmok belsejében” címmel.

– Olyan információkat próbáltam átadni, amelyek egyrészt bővítik a fiatalok tudományos ismereteit, másrészt a mindennapi életben is hasznosak. Az előadásomban egy adott sejtből kiindulva vezettem le a harántcsíkolt izom működését, a kémia, a fizika, a biológia, sőt az anatómia és az optika segítségével. Azt mutattam be, hogy mitől működik megfelelően egy izomsejt és milyen technikával tehető mindez láthatóvá – részletezte a professzor.
Az áprilisig tartó rendezvénysorozatban havonta más-más tudományterület neves képviselői tartanak előadásokat a gimnazistáknak. A „Tudós és iskola – tudósiskola” következő rendezvényén a bölcsészettudomány egyik debreceni professzora várja majd a téma iránt érdeklődő fiatalokat novemberben.

unideb.hu