Damjanovich Sándor 1936. január 24-én született Mátészalkán. Az orvosi hivatás iránt már 1954-ben elkötelezte magát, ekkor nyert felvételt a Debreceni Orvostudományi Egyetemre, melyet summa cum laude minősítéssel végzett el 1960-ban. Az általános orvosi diploma megszerzését követően laboratóriumi szakorvosi képesítést szerzett. A fizika iránti érdeklődését tükrözi, hogy 1963 és 1967 között a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen fizikusi tanulmányokat folytatott, mely nagymértékben járult hozzá ahhoz, hogy az orvostudományi problémákhoz a fizikus precizitásával és éleslátásával tudott közelíteni. “A tudomány művelése azt jelenti, hogy folyamatosan szeretnénk mindig jobb és jobb eredményeket elérni, új dolgokat teremteni. Aki ebbe belekóstolt, az nem tudja abbahagyni” – mondta 2013-ban, amikor a Magyar Tudományos Akadémia 184. közgyűlésének nyilvános ünnepi ülésén átvette az Akadémiai Aranyérmet, mellyel az akadémia elnöksége az enzimkinetika és a sejtbiofizika területén folytatott több évtizedes eredményes kutatómunkáját, az áramlási citometria magyarországi meghonosítását és széles körű elterjesztését, továbbá a magyar biofizikai oktatás fejlesztésében és a tudományos utánpótlás képzésében végzett kiemelkedő tevékenységét ismerte el.
Orvosi diplomájának megszerzését követően az egyetem Kórtani Intézetében kezdte el oktatói és tudományos tevékenységét. Nagyon fiatalon, mindössze 32 évesen lett az Orvosi Fizikai Intézet igazgatója, mely egy év múlva a Biofizikai Intézet nevet vette fel. Kiemelkedő sikerrel több évtizedig vezette az intézetet. Intézetvezetői tevékenysége alatt az intézet oktató és kutatási tevékenységét segítő infrastrukturális/műszeres háttér nemzetközi szempontból is kiemelkedő szintet ért el. 1982-ben az akadémia levelező tagjává választották, 1990 óta az MTA rendes tagja. Az intézetvezetői posztról 2001-ben köszönt le, de továbbra is aktívan részt vett az oktatásban és tudományos életben. 2002-ben a Debreceni Egyetem Molekuláris Medicina Kutatóközpont igazgatójának választották. 2006-tól professzor emeritusként folytatta munkáját. Céltudatosságát, együttműködési készségét, iskolateremtő képességét bizonyítják kiemelkedő, nemzetközileg is széles körben elismert eredményei, a biofizika hazai fejlődését is előmozdító külföldi tudományos kapcsolatai, valamint az, hogy az általa vezetett intézet – a mai Biofizikai és Sejtbiológiai Intézet – a tudományterület egyik legrangosabb szellemi műhelyévé vált. Számos külföldi útja közül legmeghatározóbbnak a Thomas Jovin által vezetett Max Planck Intézet Biofizikai Kémiai Részlegében, Göttingenben, a Food and Drug Administration és a National Institute of Health intézeteiben, Washingtonban vendég professzorként eltöltött időszakokat tartotta. Külföldi útjai során olyan tudományos kapcsolatokat épített, melyek munkatársai számára nemcsak mai is élő, rendkívül eredményes együttműködéseket jelentenek, de jelentősen járultak hozzá ahhoz is, hogy intézetének munkatársai már fiatalon eredményesen kapcsolódtak be tudományterületük nemzetközi vérkeringésébe.
Damjanovich professzor nevéhez fűződik a molekuláris enzimkinetikai modell kidolgozása, mely nemzetközi elismertséget eredményezett. 1976-ban meghívást kapott a kémiai Solvay konferenciára, amelyen korábban a magyar kutatók közül csak Szentgyörgyi Albert vett részt. Kutató munkája 1974-ben új területet célzott meg, vizsgálatai előterébe a sejtfelszíni fehérjék fluoreszcenciás vizsgálata került. 1979-ben nemcsak hazánkban, hanem Kelet-Európában is elsőként vezette be az áramlási citofluorimetriát, mely óriási lépéselőnyt jelentett nemcsak Damjanovich professzor, de tanítványai számára is, az intézet citometria kutatási eredményei az ezen a területen tevékenykedő kutatókat a világ élvonalába emelték. Irányításával a nyolcvanas évek végén, mint új kutatási irány, indultak el az elektrofiziológiás vizsgálatok.
Tudományszervezőként is jelentős eredmények fűződnek a nevéhez. Az elsők között volt Debrecenben, akik felismerték a nemzetközi folyóiratokban való közlés fontosságát. Erre ösztökélte munkatársait, nemcsak az általa vezetett intézetben, hanem az egész egyetemen. A Magyar Biofizikai Társaság tiszteletbeli elnöke, a European Biophysical Societies’ Association alelnöke volt.
Iskolateremtő professzorként kiemelkedő eredményeket mutatott fel. Az intézetben jelenleg is dolgozó és onnan elszármazó munkatársai közül tízen akadémiai doktorok, többen egyetemi vezetői pozíciót töltenek be, egy volt tanítványa pedig az akadémia levelező tagja. Kiemelkedő oktatói, kutató és tudományszervezési tevékenységét számos magas rangú elismerés jelzi, többek között Szent-Györgyi Albert-díj (1995), Széchenyi-díj (1997), Szilárd Leó professzori ösztöndíj (2000), Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2002), Akadémiai Aranyérem (2013).
Távozásával családjában, tanítványai és barátai körében nagy űrt hagyott maga után. Nehéz búcsúzni Damjanovich professzortól, nehéz búcsúzni a vezetőtől, az oktatótól, a tudóstól és nem utolsó sorban a baráttól. Nem felejtjük az eredményes tudományos és jó hangulatú baráti beszélgetéseket, összejöveteleket, melyeket intézeten belül, vagy intézeten kívül is szerveztünk.
Emlékét megőrizzük. Nyugodjon békében Professzor Úr!
Szöllősi János Mátyus László
a Biofizikai és Sejtbiológiai Intézet vezetője a DE ÁOK dékánja
a Magyar Biofizikai Társaság elnöke
