Életet mentenek az új terápiák

Egyetem

Évente 1500 új limfómás beteget diagnosztizálnak hazánkban, ugyanakkor egyre jobbak a túlélési esélyek. Szeptember 15-e a limfóma világnapja.

A limfóma, azaz a nyiroksejtek rosszindulatú megbetegedése az 5. leggyakoribb a rosszindulatú onkológiai betegségek között, a daganatos megbetegedések 4-5 százalékA ILYEN. A limfóma világnap alkalmából tartott csütörtökön orvos-beteg találkozót és figyelemfelhívó sétát a Magyar Onkohematológiai Betegekért Alapítvány (MOHA) a Debreceni Egyetemen.

Kéri Ibolya, a MOHA elnöke a rendezvény sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a Debrecenben 10 éve sikeresen működő betegklub, valamint a Debreceni Egyetem Haematologiai Tanszékének kiemelkedő tevékenysége nyomán választották az idei rendezvény helyszínéül az intézményt.

Az elnök kifejtette: a világnap ismeretterjesztő programjaival és orvos-beteg találkozóival főként az új terápiás lehetőségekre hívják fel a figyelmet, hogy minden beteg egyszerűen, kiszámíthatóan és átláthatóan jusson hozzá a betegségére ajánlott legkorszerűbb kezeléshez.

Illés Árpád egyetemi tanár, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Haematologiai Tanszékének vezetője felhívta a figyelmet, hogy a daganatos megbetegedések között a halálozás tekintetében 5. helyen álló kór gyógyítása folyamatosan fejlődik: a modern terápiáknak köszönhetően egyes altípusainál a 95 százalékot is eléri a túlélési esély.

unideb.hu