Akadémiai aranyérmest ünnepeltek

Egyetem

Nyolcvanadik születésnapja alkalmából köszöntötték Damjanovich Sándor akadémikust, a Biofizikai és Sejtbiológiai Intézet professor emeritusát.

A professzor tiszteletére rendezett január 25-i ünnepségen a Kenézy Villában Mátyus László, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karának dékánja, a Magyar Biofizikai Társaság elnöke, Závodszky Péter akadémikus, Guido Nussbaumer, az egyetem díszdoktora, Szöllősi János, a Biofizikai és Sejtbiológia Intézet igazgatója, valamint közvetlen munkatársai, magyar biofizikusok és barátai köszöntötték a Széchenyi és Akadémiai Aranyérem díjas biofizikus professzort, az MTA rendes tagját.

Mátyus László kiemelte: a professzor egy olyan intézetet hozott létre, amely mind a mai napig meghatározó szereplő a kar életében. Az Európai Biofizikai Társaságok Szövetségének alelnökeként mindent megtett, hogy a magyar biofizikusokat bekapcsolja az európai vérkeringésbe. A dékán köszöntőjében néhány emlékezetes pillanatot is felidézett, melyet orvostanhallgatóként, majd közvetlen munkatársként élt át, ezt követően átnyújtotta az ÁOK Jubileumi Oklevelét és a Magyar Biofizikai Társaság Nevesített Érmét.

Závodszky Péter akadémikus, az MTA Biológiai Osztályának korábbi elnöke arról beszélt, hogy mintegy ötven éven át számos alkalommal kerültek kapcsolatba, és mindig segítették egymás munkáját, a közös debreceni gyökerek pedig megalapozták barátságukat.

Szöllősi János, az intézet jelenlegi vezetője elmondta, hogy ismeretségük negyven éves múltra nyúlik vissza, és felidézte a közös kutatásokat, felismeréseket is. Hangsúlyozta: büszke arra, hogy a „Damjanovich-iskola” tanítványa lehetett, aminek hírnevét a jövőben is fenntartja és öregbíti.

Majdcsak öven év telt el azóta, hogy Damjanovich Sándor professzor 32 évesen megbízást kapott az Orvosi Fizikai Intézet vezetésére, mely egy év múlva felvette a Biofizikai Intézet nevet. Damjanovich professzor nevéhez fűződik a molekuláris enzimkinetikai modell, mely nemzetközi szinten is elismertséget eredményezett. Kiemelkedő eredményeket ért el a sejtfelszíni fehérjék fluoreszcenciás vizsgálatának területén. Nemcsak hazánkban, hanem Kelet-Európában is elsőként alkalmazott áramlási citofluorimetriát és modern sejtanalitikai eszközöket, melyekkel óriási lépéselőnyhöz juttatta tanítványait is. A vezetésével kidolgozott áramlási citometriás fluoreszcencia energia transzfer (FRET) módszerrel jelentős eredményeket hozott a sejtfelszíni receptorok szerveződésének vizsgálata területén. A nyolcvanas évek végén indultak el intézetében az elektrofiziológiás vizsgálatok.

Damjanovich professzor több mint 260 közlemény szerzője vagy társszerzője, ebből 35 könyv, illetve könyvfejezet szerkesztésében és megírásában vett részt. Munkáira, melyek elsősorban angol nyelven jelentek meg, eddig több mint ötezren hivatkoztak.

Kiemelkedő oktatói, kutatói és tudományszervezési tevékenységét számos magas rangú elismerés jelzi, többek között Szent-Györgyi Albert-díj (1995), Széchenyi-díj (1997), Szilárd Leó professzori ösztöndíj (2000), Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2002), Akadémiai Aranyérem (2013).