Sport, egészség, gazdaságfejlesztés

Egyetem

A sport és az egészség gyógyszeripari, élelmiszeripari és informatikai kapcsolódási lehetőségeiről volt szó a Tudás-Park projekt csütörtöki rendezvényén.

– A Tudás-Park pályázat nagyon jó lehetőség arra, hogy az egyetem, a város, valamint a kereskedelmi és iparkamara együttműködése elmélyüljön a jövőt meghatározó innovációs témákban – jelentette ki Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellára a projekt „A sport és egészség területen tevékeny szervezetek, szakemberek kacsolódási lehetőségei a gyógyszeripar, az élelmiszeripar, az IT és elektronika területekhez” című csütörtöki rendezvényén a Kölcsey Központban.

– A Debreceni Egyetem küldetésnyilatkozatában is megfogalmazta, hogy az oktatás és kutatás mellett kiemelt fókuszterülete az egészségipar, amely a gyógyszeriparhoz, az élelmiszeriparhoz, az informatikához, valamint a sporthoz is kapcsolódik. Utóbbi különösen hangsúlyos, hiszen multidiszciplináris tudományként megannyi területet felölel – magyarázta Bács Zoltán.

A kancellár kiemelte: az elmúlt húsz évben a sportgazdaság volt a világ legdinamikusabb fejlődő szektora, ma már a nyugati államokban 4,5-5 százalékkal járul hozzá a sportgazdaság a GDP-hez, ez Magyarországon még csak 1,1-1,2 százalék, így van hova fejlődni.

– Ma már a sport elképzelhetetlen a tudományos háttér nélkül. A német labdarúgó válogatottnak például 50 fős egyetemi kutatócsoport segítette a munkáját, amikor a brazíliai vb-re készült, a legmodernebb informatikai eszközökkel mérték és elemezték a játékosok edzésmunkáját. Mi is tervezünk olyan tevékenységet, amely a sportinformatikához, a sporthoz kapcsolódó adatgyűjtési háttér megteremtéséhez, kutatási szolgáltatások kialakításához kötődik – fejtette ki Bács Zoltán.

Hegedűs Gábor, a Magyar Labdarúgó Szövetség megyei instruktora előadásában a versenysport nevelési funkciójáról és a példaképek szerepéről beszélt, kiemelve, hogy az edzőknek milyen nagy felelőssége van a fiatalabb korosztályoknál.

– Ma már kevés a labdarúgók aktív pályafutása során megszerzett tapasztalat, ahhoz, hogy valaki jó edző legyen. A megfelelő szakmai felkészültség mellett odaadó figyelemre, együttműködő-készségre is szükség van, hogy valóban példaképként tekintsenek a fiatalok az edzőre – hangsúlyozta Hegedűs Gábor.

Az utánpótlás-képzési szakember példaként hozta fel a Debreceni Futballegyetemet, melynek 10 hetes programjában teljesen új módszerekkel ismertették meg a hazai szakembereket, s a legmodernebb technológiai eszközöket is bemutatták.

A rendezvényen szó volt még többek között az életmód, a táplálkozás és az élelmiszeripar szerepéről a tömegsportban, valamint a sport és egészségügy területen működő civilszervezetekről is.