Borsos János emlékére

Egyetem

Borsos János egyetemi tanár, professor emeritus 2015. július 5-én, életének 79. évében örökre eltávozott közülünk.

Borsos János egytemi tanár, professor emeritus, a tudós, a kutató, a tudományszervező, doktori iskola alapító tagja, hallgatók tudományos vezetője, a Debreceni Akadémiai Bizottság volt főtitkára, az Agrárkutató Intézmények Országos Szövetségének elnöke, a Dohány Terméktanács korábbi titkára, a Dohánykutató és Minőségfejlesztő Intézet főigazgatója, a Magyar Dohányújság egykori felelős szerkesztője. Még felsorolni is sok, mennyi funkciót töltött be Borsos professzor úr aktív és nyugdíjas életútja során. Ugyanakkor a magas beosztások, az elvállalt feladatok mellett a szó nemes értelmében ember tudott maradni. Közvetlensége, rugalmassága, kiemelkedő munkabírása és emberszeretete a fiatal tudós korosztály elismerését is kivívta. Egyénisége példamutató volt – és kell, hogy legyen – mindnyájunk számára.

Az ősz hajú, tekintélyt parancsoló, mindig elegáns Borsos professzor már megjelenésével is bizalmat és tiszteletet keltett. A szűkebben vett szakmai érdeklődésén túl az értelmiségi lét szinte minden ágában tájékozott volt. Bölcs ember – mondták, hiszen míves tudását, amelyet megszerzett vagy mestereitől megkapott, mindig igyekezett átadni tanítványainak, szűkebb vagy tágabb közösségének. Választékos előadásmódjával, lényeglátásával aktív korának a legjobb előadói között tartották számon. Az innovatív ötletek generálása, befogadása és a múlt értékeinek elismerése egyaránt jellemezte személyiségét. Tisztelettel emlékezett meg nemrég, utolsó könyvei egyikében, a legnagyobb tanítómesteréréről – Kádár Béláról -, miközben a doktori iskola utóbbi húsz évének 100 értekezését rendszerezte, csokorba szedve azok új és újszerű, innovatív eredményeit, a gyakorlati életnek átadható tapasztalatokat.

Borsos János az innovációnak szentelte élete nagy részét. Munkája 1962-től kötődött a kutatásokhoz, illetve kisebb kitérőkkel a Debreceni Egyetemhez. Itt szerzett diplomát 1960-ban, majd kétéves gimnáziumi oktató tevékenységét követően a Debreceni Agrártudományi Egyetem Karcagi Kutató Intézetében lett tudományos osztályvezető, majd intézeti igazgató. Innen lépett főtisztviselői pályára, és négy évig irányította az agrárinnovációt a Mezőgazdasági Minisztérium Szakoktatási és Kutatási Főosztályának helyettes vezetőjeként. Visszatérve Debrecenbe a Dohánykutató és Minőségfejlesztő Intézet főigazgatói tisztségét töltötte be, másodállásban pedig a Kertészeti Egyetem tanára volt.

A Debreceni Egyetemen 1997-től dolgozott professzori beosztásban. Nyugdíjba vonulása nem jelentette pezsgő életének lanyhulását, mint professor emeritus egészen mostanáig fáradhatatlan és aktív életet élt. Doktori hallgatókat irányított, könyveket írt és szekesztett. Tudományos munkássága a dohánytermesztés ökonómiai kérdései köré összpontosult. 1967-ben egyetemi doktori, 1973-ban kanditátusi fokozatot szerzett, majd 1986-ban elnyerte az MTA tudomány doktora címet. Széleskörű tudományos és szakmai, közéleti tevékenységet végzett egészen haláláig. Munkásságát számos állami és szakmai testület ismerte el: tulajdonosa a Magyar Köztársaság Érdemrend Tiszti Kereszt kitüntetésének, a Zsigmond Elek Emlékéremnek, a Kovács Béla-díjnak, a Lónyai Menyhért emlékéremnek. Megkapta a Debreceni Akadémiai Bizottság emlékplakettjét, az Agrárkamarai emlékérmet, a Magyar Agrárkamara Jubileumi emlékdíját; tudományos nevelő munkája elismeréseként a Pro Scientiis Agricultura díjat, továbbá, amire nagyon büszke volt, anyaintézményétől a Dr. Kádár Béla-díjat vehetett át.

Bosros János professzor, az örök innovatív gondolkodó az agrárökonómia elismert művelőjévé vált gazdag életútja során. Az agrárökonómia „parttalan” diszciplínájában – ahogy ő mondta – mégis csak partot ért, mégpedig a dohányvertikummal kapcsolatos kutatási eredményeivel. Könyvei szellemi forrásai lettek a szakmának, végzett doktoranduszai pedig zálogai eszmeisége továbbvitelének.

Életének utolsó szakaszában is megnyilvánult a jobbítás igénye, a fel nem tárt problémák tudományos alapokon való megközelítésének szükségessége. Ezelőtt tíz évvel kezdeményezte a „Társadalmi asszimetriák jellemzői és azok közgazdasági kezelhetősége” című kutatási programot. Mint ahogy erről a 2013-ban megjelent könyvében írt, nem sok sikerrel. Idézem: „A kezdeményezésem mint doktori iskola program került elfogadásra, valójában nem kapott támogatást a társadalomtudományok doktori iskolák körében, mert ez átlépte a tudományágak határait, s egyetemleges integrációt igényelt”. Bár a professzor úr idejében felfedezte az égető társadalmi problémák megoldásának szükségességét, de már nem volt arra elég ereje, hogy a tudományági határokat átlépve szövetségeseket állítson maga mellé.

A kedves és tiszteletnek örvendő nagytudású professzor úr immár nincs köztünk. Távozásával családjában, tanítványai és barátai körében űrt hagyott maga után, melynek betöltése lehetetlen. A szakmai közösség, amelyet oly nagy odaadással, hozzáértéssel és szeretettel vezetett, most fogja csak igazán megérteni, mekkora értéket vesztett a professzor úr örök nyugovóra térésével.
Emlékét kegyelettel megőrizzük.

Nábrádi András, egyetemi tanár
unideb.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.