Ki ne örülne ilyen díjnak, elismerésnek? – fogalmazott az MTI-nek Márkus Béla irodalomtörténész, kritikus, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének nyugalmazott egyetemi docense abból az alkalomból, hogy vasárnap Széchenyi-díjat vehetett át a Parlamentben.
Márkus Béla a 20. századi magyar irodalom egyik legnagyobb szakértőjeként elért jelentős tudományos eredményei, páratlanul gazdag irodalomtudományi és kritikusi életműve, valamint egyetemi oktatói tevékenysége elismeréseként vehette át a kitüntetést.
Az irodalomtörténész Mikszáth Kálmán író szavait felidézve kiemelte: “köszönöm azok figyelmét és bizalmát, akik felterjesztettek, az Írószövetség választmányának, elnökségének külön is.” Mint fogalmazott, “biztosan vannak, volnának e díjra érdemesebbek, de talán én sem vagyok teljesen érdemtelen”.
Munkássága fordulópontjaira visszaemlékezve arról szólt, hogy az irodalommal érintkező pályája szinte két egyforma szakaszra tagolható. “Az első, miután abbahagytam kulturális újságírói ténykedésemet, folyóirat-szerkesztői munkát jelentett a szamárlétra végigjárásával: olvasószerkesztőként kezdtem, főszerkesztőként végeztem. Ez csaknem húsz évig tartott”.
Márkus Béla hangsúlyozta: “alig van olyan író, irodalmár határon belül és túl, akivel ne kerültem volna kapcsolatba, ne ismertem volna meg személyesen. Többük barátjának hihettem és hihetem magam, s ez ma is örömmel tölt el. Az pedig némi elégedettséggel, hogy például a népi írókról vagy a nemzetiségi magyar irodalmakról szóló összeállításainkkal a rendszerváltás előkészítői lehettünk, szoros belügyi felügyelet mellett”.
Arra is kitért, hogy eleinte részt vett Debrecen kulturális életének alakításában is, az első ciklusban önkormányzati képviselőként a kulturális bizottság elnöke volt. A Kossuth egyetem 20. századi, modern magyar irodalmi tanszékére – ahol korábban óraadóként is dolgozott – a kilencvenes évek elején került. Itt alkalma volt végigolvasni a két világháború közötti kisebbségi irodalmunk termését, valamint az 1945 utáni műveket, beleértve az irodalompolitikai, művelődéstörténeti hátteret is.
A Sarkadi Imréről írt töredékes monográfia vagy a későbbiek, a Dobos Lászlóról és a Duba Gyuláról szerzett munkák megkövetelték a társadalom- és politikatörténeti tények ismeretét – mutatott rá az irodalomtörténész, hozzátéve: “a két kiváló kolozsvári művész, Kányádi Sándor és Szilágyi István munkáiról szóló tanulmányok kötetbe gyűjtése oktatási segédanyagként talán épp annyira hasznos és használható lehet, mint a Nap Kiadó In memoriam sorozatának három darabja, a Sarkadié mellett a Móricz Zsigmond és a Tóth Árpád életművének fogadtatásában válogató”.
Márkus Béla emlékeztetett, hogy a több mint negyven év alatt, amióta az irodalom közelében dolgozik, tíz önálló kötete jelent meg. “Amin most dolgozom és amit remélem, hogy be bírok fejezni: az Ágh Istvánról szóló kismonográfia” – fűzte hozzá.
