Álláslehetőségek az Európai Unióban

Egyetem

EU-s karrierlehetőségekről, a pályázás folyamatáról és a kiválasztás menetéről tartottak előadást uniós szakemberek kedden a Debreceni Egyetemen.

A Karriertani alapismeretek választható tantárgy legutóbbi óráján a Külgazdasági és Külügyminisztérium munkatársai az EU-s karrierlehetőségekről tájékoztatták az egyetemistákat az Auditórium Maximumban, ahol közel 200 érdeklődő diák gyűlt össze.

Az első előadásban Czeti András, Magyarország brüsszeli Állandó Képviseletének diplomatája rövid áttekintést adott arról, hogy hány magyar tisztviselő dolgozik az európai uniós intézményekben jelenleg, és ez milyen arányt jelent a többi országhoz képest. Ezután részletesen bemutatta az úgynevezett versenyvizsga alapelvét, menetét, részeit, a feltételeket és az időpontokat. Azt is kiemelte, hogy a következő kiírás időpontja március 19-e.

Dora Melinda, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Személyügyi Főosztályának munkatársa az Európai Külügyi Szolgálat működését, illetve a bekerülés módját ismertette.

A Brüsszelben élő Zupkó Gábor, aki jelenleg az Európai Bizottság Kommunikációs Főigazgatóságánál az Erőforrásokért Felelős Igazgatóságot vezeti, egy rövid „kvíz” után a brüsszeli alkalmazottak életéről, mindennapjairól mesélt a hallgatóknak, bíztatva mindenkit a jelentkezésre. Mint elmondta, már maga a felkészülés is nagy előnyhöz, tudáshoz juttatja a pályázót.

unideb.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.